Alapjogi Charta

Mi az Alapjogi Charta?

Az Európai Unió Alapjogi Chartája egyetlen közérthető szöveg formájában ismerteti az Európai Unió által elismert polgári, politikai, gazdasági és szociális jogokat.

Ezek a jogok már a Charta létrejötte előtt is védelemben részesültek, főként az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata révén. Számos jog az emberi jogok európai egyezményéből ered, az Emberi Jogok Európai Bíróságának értelmezése szerinti formában. A Charta célja, hogy ezeket a jogokat konkrétabban fogalmazza meg és láthatóbbá tegye.

A Chartára való hivatkozással megtámadhatók az uniós intézmények (és szervek, hivatalok vagy ügynökségek) határozatai vagy az uniós jogot végrehajtó tagállami döntések. A Chartára ugyanakkor nem lehet hivatkozni a tagállamok olyan belső ügyeiben, amelyek nem az uniós jog alkalmazásával kapcsolatosak.

A Charta 2009. december 1-jén, a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével vált kötelező erejűvé: a Lisszaboni Szerződés a Chartára a szerződésekével azonos jogi kötőerőt ruház (Az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke (pdf)).

A Chartáról többet tudhat meg az alábbi linkekre kattintva: