Az EU külkapcsolatainak mozgásba lendítése
 |
|
© Európai Unió
|
Az EU tagállamainak állam-, illetve kormányfői a jövőben rendszeresen megbeszéléseket fognak folytatni az Unió külpolitikájáról annak érdekében, hogy javítsák annak hatékonyságát.Az Európai Tanács szeptember 16-i brüsszeli ülésén az uniós tagállamok vezetői megvitatták, hogy az Uniónak milyen stratégiákat kell követnie a mai gyorsan változó világban, konkrétabban pedig a legfőbb partnerekkel tartandó fontos csúcstalálkozókra való felkészülés során.Megbeszéléseiken a külügyminiszterek is részt vettek.
A tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy Európának határozottabban kell képviselnie az érdekeit és az értékeit, és valódi globális szereplővé kell válnia.„Ez egy folyamat kezdete.Az Európai Tanács ezen ülése az első volt a külpolitikának szentelt tanácsi ülések sorában”, mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. A cél az, hogy Európa valódi súlya nemzetközi szinten elismerést nyerjen.
A tagállamok vezetői ezenkívül jóváhagyták azokat a kulcsfontosságú üzeneteket, amelyeket az EU több közelgő, október folyamán tartandó kiemelt rendezvényen – így a Kínával és Dél-Koreával tartandó csúcstalálkozón, valamint a kétévente sorra kerülő Ázsia–Európa találkozón (ASEM) – közvetíteni kíván. A kiemelt együttműködési területek közé fog tartozni a kétoldalú kereskedelem, a munkaügyi előírások és az energiahatékonyság.
A tagállamok vezetői áttekintették a gazdasági irányítási munkacsoport által végzett munkát, amely jelentős előrelépést tett, mindenekelőtt az új makrogazdasági felügyeleti keret kidolgozása terén.„E keret célja, hogy ellenőrizze és kiigazítsa a versenyképességbeli egyensúlyhiányokat és eltéréseket, valamint a „lufik” kockázatát.Megállapodás született a nemzeti fiskális keretek erősítéséről is”, mondta Herman Van Rompuy.
Az EU a lehető legnagyobb támogatásban kívánja részesíteni Pakisztánt annak érdekében, hogy segítse az országot annak a súlyos humanitárius válságnak a leküzdésében, amelyet a pusztító nyári áradások okoztak.„Több támogatás és nagyobb volumenű kereskedelem.Azt szeretnénk, hogy Pakisztán mihamarabb talpra álljon és gazdasága fejlődésnek induljon.Jelentős mértékben meg fogjuk könnyíteni Pakisztán számára a piacra jutást.”, mondta Herman Van Rompuy.
További információk:
Az Európai Tanács következtetései (pdf)
Internetes adás a sajtókonferenciáról