|
Az uniós polgárok életének biztonságosabbá tétele
 |
|
© Európai Unió, 2010
|
A belügyminiszterek február 25-én elfogadták az EU első belső biztonsági stratégiáját, létrehozva ezzel egy olyan európai biztonsági modellt, amely a bűnüldözési és igazságügyi együttműködést, a határigazgatást és a katasztrófavédelmet érintő, a közös európai értékek – így az alapvető jogok – tiszteletben tartása mellett megvalósítandó intézkedéseket foglal magában.
A stratégia megállapítja azokat a főbb fenyegetéseket és kihívásokat, amelyekkel az Uniónak szembe kell néznie, ideértve a különféle bűncselekményeket, például a terrorizmust, a szervezett bűnözést, a számítástechnikai bűnözést, sőt, a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos cselekményeket is. A természeti csapások és az ember okozta katasztrófák, például az erdőtüzek és az energiaellátás zavarai szintén határokon átnyúló felkészültséget és reagálást tesznek szükségessé. További kihívást jelent a polgárokat Európa-szerte fenyegető jelenségeknek, így például a közúti baleseteknek a kezelése.
A stratégia nagy hangsúlyt helyez a megelőzésre. Ennek érdekében a tagállamoknak fokozniuk kell a hírszerzési információk megosztását, és teljes körűen alkalmazniuk kell a biometrikus és egyéb technológiákat. Mindez nemcsak a bűnelkövetők bíróság elé állítását, hanem a bűnmegelőzést is elősegíti.
A megelőzés egyúttal az alapvető okok kezelését és az érintett szereplők széles körének bevonását is magában foglalja. Együtt kell működni ezért például az iskolákkal annak megelőzése érdekében, hogy a fiatalok a bűnözés útjára lépjenek. A magánszektorban a pénzintézetek hozzájárulhatnának a pénzmosás megelőzéséhez, a civil társadalmi szervezetek pedig társadalmi figyelemfelkeltő kampányok szervezésében vehetnének részt.
Mivel a belső biztonság jelentős mértékben függ a külső biztonságtól, szoros együttműködést kell folytatni az EU szomszédaival és az egyéb országokkal, valamint a nemzetközi szervezetekkel.
További információ:
Belső biztonsági stratégia (pdf)
Internetes adás a tanácsi vitáról
Internetes adás a sajtókonferenciáról
A Tanács sajtóközleménye
|