2017.9.18–20. Találkozó

Az EU az ENSZ keretében mindenekelőtt a szabályokon alapuló világrend megszilárdítására, a béke előmozdítására, a terrorizmus elleni küzdelem terén folytatott együttműködés fokozására, valamint a nukleáris leszerelés támogatására törekszik. Emellett fel kívánja gyorsítani a migrációval, az emberi jogokkal, az éghajlatváltozással és a fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről folytatott tárgyalásokat. Tusk elnök az ENSZ-közgyűlés alkalmával kétoldalú megbeszéléseket is folytat majd más vezetőkkel.

 

Ha a keresett nyelvi változat nem elérhető, a tartalom az eredeti nyelvi változatban szerepel

Az Európai Tanács tagjai az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfői, az Európai Tanács elnöke és az Európai Bizottság elnöke. Ez az intézmény határozza meg az EU általános politikai irányvonalait és prioritásait.

Az EU Tanácsa a tagállamok kormányait képviseli. A nem hivatalosan Tanácsnak is nevezett intézmény biztosít keretet az uniós országok minisztereinek üléseihez, amelyeken a miniszterek jogszabályokat fogadnak el és koordinálják a szakpolitikákat.