Donald Tusk elnök beszéde a Római Szerződések aláírásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

Európai Tanács
  • 2017.3.25.
  • 11:20
  • Beszéd
  • 154/17
  • Intézményi ügyek
2017.3.25.
Sajtókapcsolat

Preben Aamann
Az Európai Tanács elnökének szóvivője
+32 2 281 51 50
+32 476 850 543

Pontosan 60 évvel ezelőtt születtem, tehát egyidős vagyok az Európai Közösséggel. Ezért kérem, engedjék meg, hogy ma kissé személyesebb hangvétellel szóljak Önökhöz. Mint azt Önök is tudják, a születés helye gyakran fontosabb a születési időnél. Az én szülővárosom Gdańsk: egy olyan város, amelyet lengyelek és németek, hollandok, zsidók, skótok és franciák építettek kitartóan, évszázadokon keresztül. 1945-ben – éppen márciusban – Hitler és Sztálin néhány nap alatt lerombolta, porig égette a szülővárosomat.

Nyolc éves voltam, amikor a Közösség az egyesítési szerződéssel létrehozta az egységes Tanácsot és az egységes Bizottságot; akkoriban még mindig egy leégett város romjai között jártam be az iskolába. A második világháború számomra nem valami elvont fogalom.

1980-ban, egy évvel az első európai parlamenti választások után otthonomból, Gdańskból indult útjára a Szolidaritás – Solidarność – mozgalom. Ott voltam a munkások között a gdański hajógyárban, Lech Wałęsával együtt, akinek elég bátorsága volt ahhoz, hogy a kommunista rezsim arcába kiabálja az igazságot az álmainkról. Egyszerű álmok voltak ezek: álmok az emberi méltóságról, a szabadságról és a demokráciáról. Akkoriban mindannyian Nyugat felé tekintettünk, a szabad és éppen egyesülő Európa felé, ösztönösen megérezve, hogy ott megtaláljuk a jövőt, amelyről álmaink szóltak. És bár tankokat és katonákat küldtek ránk, az álmok megmaradtak.

Amikor 1987-ben az Egységes Európai Okmány hatályba lépett (és ezzel létrejött egységes piac), mi lengyelek az utolsó csatára készültünk. A Szolidaritás győzött, és nem sokkal később a berlini fal is leomlott; megnyílt előttünk az út Európa felé. Mintegy 20 évvel később már lengyel miniszterelnökként én nyitottam meg Európa legmodernebb stadionját – természetesen szülővárosomban, Gdańskban. A városban, amely addigra teljesen újjáépült és szebb lett, mint valaha. Hazám akkor már nyolc éve az Európai Unió tagja volt.

Ezzel a rövid történelmi eszmefuttatással a célom ma azt volt, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegyem: annak a több millió embernek, akik a mai napon fővárosaink utcáin, Róma, Varsó, sőt London utcáin demonstrálnak majd, az Európai Unió nem a hangzatos jelmondatokat, az eljárásokat és a szabályokat jelenti. A mi Uniónk garancia: annak biztosítéka, hogy a szabadság, a méltóság, a demokrácia és a függetlenség nem pusztán álom, hanem a mindennapi valóságunk.

A vasfüggöny mögött, ahol az életem több, mint felét töltöttem, még álmodni is tilos volt ezekről az értékekről. Az akkori Európa valóban kétsebességű Európa volt. Ezért ma hangosan megismételhetem azt az egyszerű igazságot, hogy semmi sem tart örökké, hogy egy szabad világ felépítéséhez idő, sok erőfeszítés és áldozat kell. Ez az oka annak, hogy az egész földkerekségen ily kevés helyen jött létre. De nekünk mégis sikerült. Ám egy ilyen szabad világot könnyű tönkretenni. Egyetlen pillanat elég hozzá, épp úgy, ahogy szülővárosomban is elég volt.

A mai napon Rómában megújítjuk azt az különleges szövetséget, melyet nagy elődeink 60 évvel ezelőtt kötöttek szabad nemzeteink között. Akkoriban nem volt szó több sebességről, kilépési utakról, az akkori vezetők a közelmúlt történetének tragikus körülményei dacára teljes hitüket Európa egységébe vetették. Kolumbuszi bátorsággal indultak el ismeretlen vizeken, hogy egy új világot fedezhessenek fel.

Mondják meg nekem: miért kéne pont most elveszítenünk a hitünket egységünk értelmében? Azért csupán, mert az egység mára valóssá vált? Vagy talán meguntuk, belefáradtunk volna?

Európára mint politikai entitásra két lehetőség vár: vagy egységes lesz, vagy nem lesz. Csakis egy egységes Európa léphet fel szuverén Európaként a világban. És csakis egy szuverén Európa tudja garantálni nemzetei függetlenségét, polgárai szabadságát. Európa egysége nem valamiféle bürokratikus modell, hanem közös értékeink és demokratikus normáink összessége. Ma már nem elegendő, hogy összetartásra szólítunk fel vagy a több sebesség ellen tiltakozunk. Ennél sokkal fontosabb, hogy betartsuk a közös szabályokat, azaz tiszteletben tartsuk az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat, a szólás és a gyülekezés szabadságát, a fékek és ellensúlyok rendszerét és a jogállamiságot. Mert valójában ez az európai egység alapja.

Az Uniónak mai megemlékezésünk után még inkább azzá kell válnia, ami: közös elveken nyugvó, kifelé szuverén módon fellépő, politikailag egységes Unióvá. Önök most bizonyíthatják, hogy valódi vezetői Európának, hogy fontos Önöknek az európai integráció hőseinek 60 éve hátrahagyott öröksége. Köszönöm.