• Az EU Tanácsa

Szíria és a térség jövőjének támogatása – negyedik brüsszeli konferencia, 2020. június 30.

A brüsszeli konferencia a nemzetközi prioritások élén tartja a szíriai konfliktust

Főbb eredmények

A konferencia logója

Az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete társelnökletével negyedik alkalommal került megrendezésre a „Szíria és a térség jövőjének támogatása” elnevezésű brüsszeli konferencia 2020. június 22. és 30. között. A szükséges közösségi távolságtartási intézkedések miatt ez alkalommal a konferenciát virtuális formában tartották.

80 ország, nemzetközi szervezet, az EU és ENSZ-szervezetek gyűltek össze, hogy részt vegyenek a nemzetközi konferencián, és annak június 30-án, kedden tartott magas szintű miniszteri ülésén.

A brüsszeli konferencia a nemzetközi prioritások élén tartja a szíriai konfliktust. Többet kell tennünk azért, hogy véget vessünk a szír nép szenvedésének. Az első és legfontosabb, hogy politikai megoldást találjunk a válságra: Itt az ideje, hogy kilendítsük a holtpontról a genfi tárgyalásokat, politikai megoldást dolgozzunk ki és megvalósítsuk az inkluzív békét Szíriában. Emellett továbbra is törekedni fogunk arra, hogy segítsük a tartósan fennálló, hatalmas humanitárius szükségletek megoldását.

Josep Borrell Fontelles, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, a Bizottság alelnöke

A konferencia keretében sikerült támogatást mozgósítani a Szíriában és a szomszédos országokban élő szír polgárok, továbbá a menekülteket befogadó közösségek számára. 2020-ra összesen 5,5 milliárd USD (4,9 milliárd EUR) összegű, 2021-re és az azt követő évekre pedig közel 2,2 milliárd USD (2 milliárd EUR) összegű felajánlás érkezett.

A társelnökök együttes nyilatkozatot fogadtak el:

A résztvevők magas száma azt az üzenetet közvetíti a szíriaiak felé – legyenek bárhol is a világban –, hogy a világ nem felejtette el őket, és a világ kiáll majd mellettük. Ez fontos a jelenlegi körülmények között, amikor a konfliktus már közel 10 éve tart.

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese és gyorssegélyekkel foglalkozó koordinátora

A szíriai konfliktus immár tizedik éve tart, és az ország, valamint a térség helyzete továbbra is rendkívül kritikus: a humanitárius helyzet aggasztó, szíriaiak milliói élnek belső menekültként vagy kerestek menedéket a Szíriával szomszédos országokban, és a nehézségeket most tovább tetézik a Covid19-világjárvány következményei.

Ennek tükrében a „Szíria és a térség jövőjének támogatása” elnevezésű negyedik brüsszeli konferencia jó alkalmat kínált arra, hogy ott összegyűljön az összes érintett szereplő és hatékonyan foglalkozzon a jelenlegi helyzettel, folytatódó támogatást ajánljon fel a szíriai konfliktus átfogó politikai rendezésére irányuló ENSZ-erőfeszítésekhez, valamint mozgósítsa a szükséges pénzügyi támogatást Szíria és a szíriai menekülteket tartósan befogadó szomszédos országok számára. Emellett a civil társadalommal folytatott párbeszéd folytatására és elmélyítésére is jó lehetőséget teremtett.

A konferencia emellett a Libanon, Jordánia és Törökország mint befogadó országok és közösségek, valamint a térségen belüli egyéb befogadó országok – például Egyiptom és Irak – által tanúsított szolidaritás fontosságára is felhívta a figyelmet, kiemelve egyúttal azokat a problémákat, amelyekkel közép-, illetve hosszú távon szembesülnek.

A negyedik brüsszeli miniszteri konferencia programja – 2020. június 30.

10.00 Nyitóünnepség

11.00 Első plenáris ülés

12.30 Sajtókonferencia

14.30 Második plenáris ülés

16.15 Harmadik plenáris ülés

17.45 Felajánlások bejelentése

Párbeszédsorozat

A június 22-én és 23-án megrendezett párbeszédsorozatot szintén élőben lehetett követni az interneten. Ezen az eseményen a civil társadalom, a nem kormányzati szervezetek, a nemzetközi szervezetek, a menekülteket befogadó országok, az EU és az ENSZ-közösség képviselői vettek részt.

A lenti időrendi áttekintésben megtalálja az élő internetes közvetítésekről készült felvételekhez vezető linkeket.

A virtuális kiállításon szereplő fotó

Hangok Szíriából és a térségből – a virtuális kiállításon olyan szíriai, jordániai, libanoni és iraki fotósok és videósok alkotásai szerepelnek, akik életét bizonytalanná tette a szíriai háború.

Kísérő rendezvények

A negyedik brüsszeli konferencia alkalmával számos, civil szervezetek, a résztvevő országok, az EU, az ENSZ és nemzetközi szervezetek által kezdeményezett és szervezett kísérő eseményre kerül sor.

2020. 06. 22.

Párbeszédsorozat

10:00

1. szekció

Szíria jövőjének építése: a nők, a fiatalok és a civil társadalom szerepe

15:00

2. szekció

A koronavírus-járvány: regionális válaszlépések és helyreállítás

2020. 06. 23.

10:00

3. szekció

A lakóhelyüket elhagyni kényszerült szíriaiak védelme és támogatása

15:00

4. szekció

A humanitárius helyzetet érintő azonnali igények (segélyek, egészségügy, védelem)

2020. 06. 24.

A negyedik brüsszeli konferenciát kísérő rendezvények

Az uniós tagállamok, az ENSZ-ügynökségek és más hivatalos partnerek szervezésében

10:00

A nők bevonása Szíria jövőjének építésébe: egy feminista béke képe

Svédország

15:00

A háború ára: a szíriai konfliktus regionális következményei

Világbank

19:00
Damast Duo:

Hangverseny a negyedik brüsszeli konferencia alkalmából

BOZAR

2020. 06. 25.

09:30

A jövő építése: a fiatalok, a mentális egészség és a pszichoszociális támogatás kulcsfontosságú szerepe a szíriai válságra adott válaszban

Németország – Hollandia

13:00

A Szíriával szomszédos országok rezilienciája: tanulságok és tartós megoldások

UNDP – Finnország

16:00

Szíria rezilienciájának támogatása: az életmentéstől a létfenntartásig

Egyesült Királyság

2020. 06. 26.

09:00

Az al-Hol-i gyermekek: miért fontos a gyermekjogok védelme?

Európai Parlament

15:00

Az elszámoltathatóság és a polgári védelem biztosítása Szíriában

Egyesült Államok

2020. 06. 29.

10:00

Szíria jövője: a fogvatartottak és az eltűntek helyzetének kezelése

Svájc – ICRC

11:30

A szír gyermekek, tinédzserek és fiatalok védelme, oktatása és meghallgatása

No Lost Generation – Luxemburg

13:30

A szír gyermekek – Akik a 9 évnyi háború legnagyobb terhét cipelik

Belgium

15:00

Változások a társadalmi-gazdasági eredményekben a Covid19-járvány óta a szíriai menekültek és a befogadó közösségek tekintetében: a módszerek és a kezdeti eredmények megvitatása

UNHCR – Világbank

19:00

Beszélgetések a negyedik brüsszeli konferencia alkalmával

BOZAR

2020. 06. 30.

A negyedik brüsszeli miniszteri konferencia

11:00
14:30
16:15
17:45

Felajánlások bejelentése

Virtuális konzultációk a civil társadalommal

Az Európában és a Közel-Keleten érvényben lévő közösségi távolságtartási intézkedések miatt a Szíriában, Jordániában, Libanonban, Törökországban és a régió más részein tevékenykedő civil társadalmi szervezetekkel tartandó idei konzultációk online kerültek megrendezésre a konferencia előtt.

E konzultációk célja, hogy ajánlásokat gyűjtsenek a szíriai népet érintő legfontosabb kérdésekkel és azok lehetséges megoldásaival kapcsolatban, ily módon elősegítve a nemzetközi közösség konfliktusra adott válaszának hatékonyságát és a szükséges források mozgósítását. Ezek az ajánlások segíteni fogják a június 30-i miniszteri rendezvény keretében folyó munkát.

Annak érdekében, hogy a civil társadalom képviselőinek széles köre tehessen ajánlásokat, online felmérés indult, amelynek kitöltésére két hét állt rendelkezésre, május 28. és június 8. között.

Az online felmérésre beküldött válaszok, valamint az EU és az ENSZ helyi – szíriai és térségbeli – partnereivel folytatott célirányos megbeszélések képezik ezeknek a konzultációknak a gerincét.

Emellett folyamatban van a civil társadalmi szereplők és más érintettek által készített jelentések, szakpolitikai dokumentumok és a negyedik brüsszeli konferencia szempontjából releváns egyéb írásos anyagokat tartalmazó online adattár összeállítása is. Az adattár e weboldalról lesz majd nyilvánosan elérhető.

Ha szeretné az Ön által képviselt szervezet egy friss jelentését is szerepeltetni ebben az adattárban, kérjük, küldje el azt a lenti kapcsolattartási e-mail-címre (a fájl mérete nem haladhatja meg a 2 MB-ot).

Szíriai humanitárius válság – tények és számadatok

A szíriai válság humanitárius hatása továbbra is mélyreható és kiterjedt:

  • 11,1 millióan szorulnak humanitárius segítségnyújtásra
  • 6,5 millió embert érint az élelmiszer-ellátás bizonytalansága
  • több mint 12 millióan váltak belső menekültté vagy kényszerültek elhagyni Szíria területét
  • minden harmadik iskola károkat szenvedett vagy megsemmisült
  • az egészségügyi létesítmények 50%-a bezárt vagy csak részlegesen működik

Háttér-információk

Az előző konferenciák

A 2019-es brüsszeli konferencia sikerrel mozgósított támogatást a Szíriában és a szomszédos országokban tartózkodó szírek megsegítésére, az őket tartósan befogadó közösségeket is beleértve. Az EU és a nemzetközi adományozók vállalták, hogy:

  • 2019-ben 6,2 milliárd EUR,
  • 2020-ban és azon túl pedig 2,4 milliárd EUR segítséget nyújtanak.

A 2018. évi konferencián az adományozók vállalták, hogy:

  • 2018-ben 3,5 milliárd EUR,
  • 2019–2020-ban pedig 2,7 milliárd EUR segítséget nyújtanak.

2017-ben:

  • 2017-ben 5,6 milliárd EUR,
  • 2018–2020-ban pedig 3,47 milliárd EUR segítséget nyújtanak.

Az EU válasza a szíriai válságra

A konfliktus 2011. évi kirobbanása óta az EU és tagállamai több mint 20 milliárd EUR-t mozgósítottak humanitárius segítségnyújtásra és stabilizációs támogatásra. Ezzel ők a legnagyobb adományozók Szíriában és a térségben.

Az EU továbbra is elkötelezett amellett, hogy az ENSZ-ben jóváhagyott keretek között fenntartható politikai megoldás szülessen a szíriai konfliktus rendezésére.

Amint az a 2017. április 3-án elfogadott tanácsi következtetésekben is szerepel, az EU azon az állásponton van, hogy a konfliktus nem oldható meg katonai úton, emiatt határozottan támogatja az ENSZ különmegbízottjának munkáját és a szíriai felek genfi párbeszédét.

A Tanács 2017. április 3-án, az első brüsszeli konferenciát megelőzően elfogadta a Szíriára vonatkozó uniós stratégiát, amely a Szíriára vonatkozó, hat főbb területet illető uniós stratégiai célkitűzéseket tartalmazza.

További információk: