• Európai Tanács
  • Nyilatkozat és megjegyzések
  • 2020. március 17.
  • 21:00

Az Európai Tanács elnökének következtetései a COVID-19-cel kapcsolatban az Európai Tanács tagjaival tartott videókonferenciát követően

Az Európai Tanács tagjai március 17-én – az EKB elnökének, az eurócsoport elnökének és a főképviselőnek a részvételével – videókonferenciát tartottak a COVID-19-ről, amelynek keretében megvitatták az előző, 2020. március 10-én kiadott következtetések nyomán teendő lépéseket.

Újólag hangsúlyoztuk annak szükségessét, hogy egymással együttműködve minden szükséges intézkedést meghozzunk e válságnak és következményeinek a kezelése céljából.

Az elsődleges feladatot polgáraink egészségének védelme jelenti.

Ami az általunk meghatározott öt prioritást illeti:

1. A vírus terjedésének korlátozása

Jóváhagytuk a Bizottság által a határigazgatásra vonatkozóan javasolt iránymutatásokat. Biztosítanunk kell a gyógyszerek, az élelmiszerek és az egyéb áruk célba jutását, valamint azt, hogy polgáraink hazajuthassanak országukba. Megfelelő megoldásokat kell találnunk a határt átlépő munkavállalók számára.

A vírus globális terjedésének korlátozása érdekében úgy döntöttünk, hogy megerősítjük a külső határokat úgy, hogy koordinált módon ideiglenesen, 30 napon keresztül a feltétlenül szükséges esetekre korlátozzuk az EU területére való belépést, a Bizottság által javasolt megközelítés alapján.

2. Az orvosi eszközökkel való ellátottság biztosítása

Üdvözöltük a Bizottság döntését, amely szerint az orvosi eszközök kivitele csak előzetes engedély alapján lesz lehetséges.

Támogatjuk a Bizottság annak érdekében tett erőfeszítéseit, hogy 1. továbbra is együttműködjön az iparági szereplőkkel; 2. közös közbeszerzéseket bonyolítson le: az ezekre vonatkozó felhívásokat nemrég közzétették és a közbeszerzéseket hamarosan lezárják annak érdekében, hogy elegendő védőeszköz álljon rendelkezésre; és 3. védőeszközöket vásároljon a polgári védelmi mechanizmus keretében.

3. A kutatások előmozdítása

Szorgalmazzuk az erőfeszítéseket a kutatások támogatására, például a COVID-19-cel foglalkozó tanácsadó csoport keretében.

Hangsúlyoztuk, hogy meg kell osztanunk az információkat, ki kell fejlesztenünk a védőoltást és mindazok rendelkezésére kell bocsátanunk, akiknek szükségük van rá. E tekintetben támogatni fogjuk az európai vállalkozásokat.

4. A társadalmi-gazdasági következmények kezelése

Jóváhagytuk az eurócsoport március 16-i nyilatkozatát, és felkértük az eurócsoportot, hogy folyamatosan és szorosan kísérje figyelemmel a gazdasági és pénzügyi fejleményeket, és haladéktalanul fogadjon el koordinált szakpolitikai válaszintézkedéseket a gyorsan változó helyzetnek megfelelően.

Támogattuk a Bizottság által az egységes piac különböző területein tett kezdeményezéseket, mint például az állami támogatásra vonatkozó szabályok kiigazítását, valamint a Stabilitási és Növekedési Paktumban előirányzott rugalmassági intézkedések alkalmazását és az uniós költségvetés igénybevételét.

Az Unió és tagállamai mindent meg fognak tenni a jelenleg előttünk álló kihívások kezelése, a bizalom helyreállítása és a gyors gazdasági fellendülés támogatása érdekében, polgáraink javát tartva szem előtt.

Harmadik országokban rekedt uniós polgárok

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy biztosítsuk a koordinációt a harmadik országokban lévő tagállami nagykövetségek és uniós küldöttségek körében. Ebben támogatást nyújt a főképviselő és az Európai Külügyi Szolgálat is.

Közösen szervezzük meg az uniós polgárok hazaszállítását, és ehhez az Unió polgári védelmi mechanizmusát is igénybe vesszük. A közös műveletekhez további uniós forrásokat fogunk rendelkezésre bocsátani.

 

A tagállamok és az intézmények minden szinten haladéktalanul nyomon fogják követni az eseményeket. Az Európai Tanács tagjai a jövő héten videókonferencia keretében ismét visszatérnek erre a kérdésre. Az Európai Tanács eredetileg március 26–27-re ütemezett rendes ülését későbbi időpontra halasztjuk.

Sajtókapcsolat

Barend Leyts
Az Európai Tanács elnökének szóvivője
+32 2 281 5150
+32 486 22 68 65

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.