- Az Európai Unió Tanácsa
- Sajtóközlemény
- 2015. május 26. 22:00
A Tanács következtetései a nemek közötti egyenlőség szempontjainak a fejlesztés terén történő érvényesítéséről
- A nemek közötti egyenlőség, az emberi jogok, valamint a nők és lányok társadalmi szerepvállalásának erősítése szempontjából a 2015-ös év kiemelt jelentőséggel bír globális szinten, a 2015 utáni időszakra vonatkozó fejlesztési programról szóló kormányközi tárgyalások fényében. Különös figyelmet kell fordítanunk a nők és lányok jogainak előmozdítására és érvényesítésére, nem utolsósorban mivel idén ünnepeljük az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1325. számú, a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló határozatának 15., valamint a pekingi nyilatkozat és cselekvési platform 20. évfordulóját. A Tanács megerősíti, hogy elkötelezett a Pekingi Cselekvési Platform, a kairói cselekvési program, valamint az azok felülvizsgálatáról szóló konferenciák eredményeinek végrehajtása, továbbá a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény szerinti kötelezettségek teljesítése mellett. Üdvözli továbbá a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság 59. ülésén elfogadott politikai nyilatkozatot és az arra vonatkozó felhívást, hogy a nők és a lányok tekintetében is maradéktalanul, azonos feltételek mellett érvényesüljenek az emberi jogok és alapvető szabadságok, valamint hogy teljes életük során megvalósuljon a nemek közötti egyenlőség és a nők és lányok erőteljesebb társadalmi szerepvállalása.
- A fejlesztés európai évének keretében a Tanács elnöksége 2015. március 2-án magas szintű találkozót szervezett Rigában „a nők társadalmi szerepvállalásának növelése és a fenntartható fejlődés” témakörében: ez lehetőséget kínált a politikai lendület megújítására és arra, hogy az Unió megerősítse szilárd elkötelezettségét a nemek közötti egyenlőség, a társadalmi igazságosság, a megkülönböztetésmentesség és az emberi jogok mellett.
- Az Unió és tagállamai továbbra is elkötelezettek valamennyi emberi jog mindenkire kiterjedő előmozdítása, védelme és tiszteletben tartása mellett. A Tanács üdvözli, hogy az EU és tagállamai vezető szerepet játszanak a nők és lányok jogait, a nemek közötti egyenlőséget, valamint a nők és lányok társadalmi szerepvállalásának erősítését előmozdító nemzetközi kezdeményezések támogatásában, és felszólítja az érintetteket az ENSZ-szervekkel, különösen a „UN Women”-nel, valamint az egyéb érintett nemzetközi fórumokkal és szereplőkkel folytatott együttműködés és koordináció folytatására. A nőügyi szervezetek kulcsfontosságú partnerei az Uniónak abban a törekvésben, hogy teljes körűen érvényesüljenek a nők és a lányok jogai, a nemek közötti egyenlőség, valamint a nők és lányok társadalmi szerepvállalásának növelése.
Sajtókapcsolat
-
Maria Daniela Lenzu Press officer
- +32 470 88 04 02
- +32 2 281 21 46
- @daniela_lenzu
Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.
Legutóbbi frissítés: 2024. január 13.