Skip to content
  • Gazdasági és Pénzügyi Tanács

Gazdasági és Pénzügyi Tanács, 2015.3.10., 2015. március 10.

A mostani gazdasági környezetben egyértelmű, hogy Európában gyorsan új beruházásokra van szükség”   – jelentette ki Jānis Reirs, Lettország pénzügyminisztere.

A legfontosabb eredmények

Európai beruházási terv

A Tanács megállapodott az Európai Stratégiai Beruházási Alapra vonatkozó tárgyalási álláspontjáról, lehetővé téve, hogy gyorsan megkezdődjenek az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalások.

Az Alap egy olyan terv része, melynek célja több mint 315 milliárd eurónyi forrás bevonása állami és magánberuházások formájában, ezzel elősegítve a gazdasági fellendülést, a munkahelyteremtést és a tartós növekedést, valamint a versenyképességet.

A cél az, hogy júniusig megszülessen az átfogó megállapodás, és így már 2015 közepén megindulhassanak az új beruházások.

Jānis Reirs, Lettország pénzügyminisztere és a Tanács elnöke kijelentette: „A tagállamok részéről határozott politikai támogatást tapasztalok a kezdeményezéssel kapcsolatban. A mostani gazdasági környezetben egyértelmű, hogy Európában gyorsan új beruházásokra van szükség.”

Túlzotthiány-eljárás Franciaországgal szemben

A Tanács még két év haladékot adott Franciaországnak arra, hogy a költségvetési hiányt a GDP 3%-ában meghatározott érték alá szorítsa, ami azt jelenti, hogy a hiányt 2017-re kell megszüntetni.

A határidő meghosszabbítását a Tanács egyrészt azzal indokolta, hogy Franciaország 2013 óta költségvetési kiigazításokat hajt végre, másrészt pedig azzal, hogy figyelembe vette a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetet, illetve egyéb tényezőket is.

Felszólította Franciaországot, hogy a 2015-re vonatkozóan elfogadott intézkedéseket maradéktalanul hajtsa végre, és kijelentette, hogy április végéig további költségvetési kiigazításokra van szükség.

Bankunió

A Tanács áttekintette az európai bankunió megvalósítását, ezen belül különös figyelmet fordítva a csődhelyzetbe került bankok helyreállításával és szanálásával kapcsolatos eszközökre.

Felkérte a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel az egységes szanálási alapról szóló kormányközi megállapodás megerősítésének folyamatát, és hajtsák végre a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló uniós irányelvet.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Gazdasági és Pénzügyi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 8.