- Általános Ügyek Tanácsa
Általános Ügyek Tanácsa, 2015.2.10., 2015. február 10.
A legfontosabb eredmények
A 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves uniós pénzügyi keret
Rendkívül eredményes megbeszélést folytattunk erről a javaslatról. Bízunk abban, hogy hamarosan olyan megállapodás születik, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a többéves pénzügyi keretről szóló rendelettel összhangban igénybe vegyék a beruházási alapokat. Amint az Európai Parlament egyetértését adta, a Tanács elfogadja a módosított többéves pénzügyi keretet.” Edgars Rinkēvičs, a Lettország külügyminisztere és a Tanács elnöke
A Tanács megvitatta az EU 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretének (MFF) módosítását. A módosítás célja, hogy az EU 21,1 milliárd EUR összegű fel nem használt kötelezettségvállalási előirányzatot átcsoportosítson 2014-ről a következő évekre. Ezek az előirányzatok azért nem kerültek felhasználásra 2014-ben, mert későn fogadták el a Bizottság és a tagállamok által közösen irányított uniós programokat.
A terrorizmus elleni küzdelem
A párizsi tragikus események fényében a miniszterek megbeszélést folytattak a terrorizmus elleni küzdelemről, melynek keretében értékelték a már megtett intézkedéseket és felmérték a további lehetséges lépéseket. Emellett jóváhagyták a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzését célzó új szabályokat illetően az Európai Parlamenttel létrejött megállapodást.
Az Európai Bizottság 2015. évi munkaprogramja
A Tanács következtetéseket fogadott el, melyben üdvözölte a Bizottság 2015. évi munkaprogramját, amely számos olyan kiemelt kezdeményezést határoz meg, amelyek általánosságban tükrözik az Európai Tanács által 2014 júniusában elfogadott stratégiai menetrendet.
A munkaebéd során Frans Timmermans bizottsági alelnökkel folytatott megbeszélés során a miniszterek aggályaiknak adtak hangot amiatt, hogy a Bizottság visszavonta a hulladékokról és a levegőminőségről szóló javaslatait. Az elnökség jelezte, hogy kész folytatni a munkát e két javaslattal kapcsolatban.
Az üléshez kapcsolódó dokumentumok
Az ülés nyomán készült dokumentumok
- Indicative programme - General Affairs Council, 10/02/2015
- Általános Ügyek Tanácsa, 2015. február 10. – A tervezett napirend 1. módosított változata
- Provisional agenda General Affairs Council, 10 February 2015
- „A” napirendi pontok, jogalkotási tevékenységek, Általános Ügyek Tanácsa, 2015. február 10.
- „A” napirendi pontok, nem jogalkotási tevékenységek, Általános Ügyek Tanácsa, 2015. február 10.
- A résztvevők jegyzéke
Sajtóközlemények
Sajtóinformációk
Sajtókapcsolat
-
Dimosthenis Mammonas Press officer
- +32 477 61 20 77
- +32 2 281 2504
Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.
Akkreditáció és sajtóesemények
Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.
Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.
Kövesse munkánkat!
- Iratkozzon fel e-mail-értesítéseinkre, hogy megkapja a legfrissebb információkat erről és a hasonló ülésekről.
- Kövesse az @EUCouncilPress-t a legújabb sajtóhírekért.
- X-címke: #GAC
Egyéb ülések: Általános Ügyek Tanácsa
További ülésekLegutóbbi frissítés: 2025. január 8.