Skip to content
  • Gazdasági és Pénzügyi Tanács

A gazdasági és pénzügyminiszterek nem hivatalos videokonferenciája, 2022. március 2.

A főbb eredmények

A tagállamok gazdasági és pénzügyminiszterei videokonferencia keretében megvitatták az Oroszország által provokáció nélkül indított, indokolatlan katonai invázió nyomán Ukrajnában kialakult helyzet gazdasági és pénzügyi következményeit. Az említett agresszióra válaszul az EU több korlátozó intézkedést is bevezetett. Az orosz személyekkel és szervezetekkel szembeni szankciók mellett az EU arról is megállapodott, hogy gazdasági szankciókat, valamint az Oroszországgal folytatott gazdasági együttműködésre vonatkozó korlátozásokat foganatosít.

A tagállamok gazdasági és pénzügyminiszterei áttekintették, hol tart a szankciók végrehajtása, és milyen következményekkel járnak a szankciók az európai gazdaságokra nézve.

A Bizottság előzetes elemzésben ismertette, milyen hatást gyakorolnak az intézkedések Oroszországra a pénzügyi piacok, a valuta, a központi bank és a kereskedelmi bankrendszer területén. A miniszterek megállapodtak, hogy – a Covid19-válsághoz hasonlóan – most is koordinálni fogják az európai polgárok és az európai vállalatok védelmét célzó, ezúttal a magasabb energiaárak összefüggésében hozott nemzeti intézkedéseiket.

A tagállamok megegyezésre jutottak arról is, hogy folytatják az olyan intézkedések vizsgálatát, amelyekkel megakadályozható a szankciók – különösen kriptoeszközök használatával történő – kijátszása.

A miniszterek üdvözölték az Európai Bizottság 2023. évi költségvetési irányvonalról szóló közleményét, valamint azt, hogy az általános mentesítési rendelkezés 2022-ben is alkalmazandó lesz, ami lehetővé teszi, hogy a költségvetési politika a változó helyzethez igazodjon. Az általános mentesítési rendelkezés deaktiválását a Bizottság 2022. tavaszi gazdasági előrejelzései alapján újra fogják értékelni.

Végezetül a miniszterek megállapodásra jutottak arról, hogy növelik az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatást, valamint folytatják a koordinációt az IMF-fel, az EBRD-vel, az EBB-vel és más multilaterális fejlesztési bankokkal.

Bruno Le Maire francia gazdasági, helyreállítási és pénzügyminiszter
A 27 tagállam messzemenőkig egységes és eltökélt álláspontot képviselt úgy az Oroszország által indított agresszióra válaszul hozott gazdasági és pénzügyi intézkedésekkel, mint az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatással kapcsolatban. Az európai gazdasági szankciók már eddig is nagyon hatékonynak bizonyultak. Zavarokat okoztak az orosz pénzügyi rendszerben, és megbénították az Orosz Központi Bankot. Úgy döntöttünk, hogy a szankciók megkerülésének megakadályozása érdekében kiegészítő intézkedéseket dolgozunk ki. Ami gazdaságaink védelmét illeti, szoros európai szintű koordinációt szeretnénk ahhoz hasonlóan, ahogyan azt a Covid19-válság idején is tettük.
Bruno Le Maire francia gazdasági, helyreállítási és pénzügyminiszter
Bruno Le Maire francia gazdasági, helyreállítási és pénzügyminiszter

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Gazdasági és Pénzügyi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 9.