- Külügyek Tanácsa
Külügyek Tanácsa, 2015.4.20., 2015. április 20.
Az elmúlt pár napban bekövetkezett tragédiák nyomán a mai napon határozott uniós válaszlépéseket fogadtunk el. Minél gyorsabban és együttes erővel kell fellépnünk.” Federica Mogherini, az EU főképviselője
Főbb eredmények
A kül- és belügyminiszterek együttes ülést tartottak, ahol a mediterrán térségben a közelmúltban bekövetkezett események miatt a migráció kérdéseiről folytattak megbeszélést. Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője így nyilatkozott: „Az elmúlt pár napban bekövetkezett tragédiák nyomán a mai napon határozott uniós válaszlépéseket fogadtunk el. Minél gyorsabban és együttes erővel kell fellépnünk.”
A miniszterek megállapodtak abban, hogy erőteljesebben fognak küzdeni az emberkereskedelem ellen, megerősítik a tengeren történő életmentésre irányuló uniós tevékenységeket, valamint a menekültek visszatelepítésében való részvétellel fokozzák a migráció által közvetlenül érintett országoknak nyújtott támogatást.
A fentiek mellett diplomáciai erőfeszítéseket fognak tenni a migráció kiváltó okainak – köztük a konfliktusoknak, a szegénységnek és az emberi jogok megsértésének – a mielőbbi felszámolására. Rihards Kozlovskis, Lettország belügyminisztere kijelentette: „Az uniós elnökség elkötelezett mind a mai napon meghatározott intézkedések, mind pedig a migrációra vonatkozó jövőbeli menetrend végrehajtása mellett.”
Tekintettel arra, hogy a migránsok jelentős része Líbián halad át, a külügyminiszterek áttekintették az országban uralkodó helyzetet, valamint egy líbiai nemzeti egységkormány létrehozásához nyújtandó esetleges uniós támogatás kérdését.
A fentieken kívül a Tanács stratégiai vitát folytatott a latin-amerikai és karibi államokkal fennálló uniós kapcsolatokról. A miniszterek hangsúlyozták, hogy a Latin-Amerika és a karibi térség országaival folytatott partnerség és szilárd gazdasági kapcsolatok stratégiai jelentőséggel bírnak. Az EU arra törekszik, hogy új, innovatív módszereket dolgozzon ki a régió államaival való együttműködéshez, mivel ezek az országok kulcsfontosságú szövetségeseink a közös globális problémákra adandó többoldalú megoldások felkutatásában.
Végezetül a Tanács mély aggodalmát fejezte ki az egyre súlyosabbá váló jemeni helyzet miatt. Emlékeztetett arra, hogy e válság végső soron politikai megoldást igényel, és a nemzetközi közösséghez csatlakozva inkluzív politikai folyamatot szorgalmazott. A Tanács emellett valamennyi felet sürgette, hogy biztosítsanak akadálymentes közlekedést a humanitárius segélyszervezetek számára, hogy haladéktalanul célba tudják juttatni a szükséges segítséget.
Az üléshez kapcsolódó dokumentumok
Az ülés nyomán készült dokumentumok
- Tervezett program, Külügyek Tanácsa, 2015. április 20.
- Tervezett napirend, Külügyek Tanácsa, 2015. április 20.
- „A” napirendi pontok, jogalkotási tanácskozások, Külügyek Tanácsa, 2015. április 20.
- Kiegészítés, „A” napirendi pontok, nem jogalkotási tevékenységek, Külügyek Tanácsa, 2015. április 20.
- A résztvevők listája
Sajtóközlemények
- A Tanács következtetései Jemenről
- 2015. 04. 20.
- A Tanács következtetései a Száhil öv térségére vonatkozó cselekvési tervről (2015–2020)
- 2015. 04. 20.
- A Tanács következtetései a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés részes feleinek kilencedik felülvizsgálati konferenciájáról
- 2015. 04. 20.
- A Tanács következtetései az európai szomszédságpolitika felülvizsgálatáról
- 2015. 04. 20.
- Javul az uniós polgárok konzuli védelme külföldön
- 2015. 04. 20.
Sajtóinformációk
Sajtókapcsolat
-
Maria Daniela Lenzu Press officer
- +32 470 88 04 02
- +32 2 281 21 46
Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.
Akkreditáció és sajtóesemények
Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.
Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.
Kövesse munkánkat!
- Iratkozzon fel e-mail-értesítéseinkre, hogy megkapja a legfrissebb információkat erről és a hasonló ülésekről.
- Kövesse az @EUCouncilPress-t a legújabb sajtóhírekért.
- X-címke: #FAC
Egyéb ülések: Külügyek Tanácsa
Korábbi ülések
Soron következő ülések
Legutóbbi frissítés: 2025. január 27.