Skip to content
  • Gazdasági és Pénzügyi Tanács

Gazdasági és Pénzügyi Tanács, 2015.11.10., 2015. november 10.

Az ülés főbb eredményei

Éghajlatváltozás

A Tanács az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek 21. konferenciájára készülve következtéseket fogadott el.

Az Európai Unió ambiciózus megbízatással indul a párizsi konferenciára, amelyen az új éghajlatváltozási megállapodás egyik fő szorgalmazójaként vesz majd részt.” Pierre Gramegna, luxemburgi pénzügyminiszter

A 2015. november 30. és december 11. között Párizsban megrendezésre kerülő konferencia célja egy új, az ENSZ égisze alatt kötendő éghajlatváltozási egyezmény elfogadása a 2020 utáni időszakra. A célkitűzés az, hogy a globális átlaghőmérséklet legfeljebb 2°C-kal haladja meg az iparosodást megelőző szintet, valamint hogy ennek biztosítására megfelelő állami és magántőke álljon rendelkezésre.

„Az Európai Unió ambiciózus megbízatással indul a párizsi konferenciára, ahol az új éghajlatváltozási megállapodás egyik fő szorgalmazójaként vesz majd részt” – mondta Pierre Gramegna luxemburgi pénzügyminiszter, a Tanács elnöke. „Készen állunk jelentősen hozzájárulni az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásához is.”

A Tanács következtetéseinek homlokterében a fejlett országok által az éghajlatváltozás elleni küzdelemre 2020-ig felajánlott évi 100 milliárd dolláros finanszírozáshoz való uniós hozzájárulás, valamint ezen hozzájárulások kiszámíthatóságának kérdése áll. Foglalkozik az új, a 2020 utáni időszakra vonatkozó ENSZ éghajlatváltozási megállapodás finanszírozásának kérdéseivel is.

Jelentős forrásokra van szükség ahhoz a támogatáshoz, amelyet a fejlődő országok kapnak az éghajlatváltozás hatásai elleni küzdelem céljából. Ezek egyrészt az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére, másrészt az éghajlatváltozás következményeihez való alkalmazkodásra szolgálnak. A fejlett országok által 2020-ig felajánlott évi 100 milliárd dollár számos különböző forrásból származik majd: köz- és magánforrásokból, továbbá két- és többoldalú, illetve alternatív finanszírozási forrásokból.

Tőkepiaci unió

A Tanács következtetéseket fogadott el, amelyekben üdvözli a tőkepiaci unió megteremtésére irányuló bizottsági cselekvési tervet.

A cselekvési terv a teljes körűen működő tőkepiaci unió létrehozását célozza 2019 végéig.Különböző intézkedéseket tartalmaz, amelyek a tervek szerint megerősítik majd a tőkepiacokat, ezzel vonzóvá téve az európai vállalatokat és infrastrukturális projekteket a befektetők – köztük a külföldi befektetők – számára.

A fő célok egyike a kkv-k és induló vállalkozások forráshoz jutásának javítása, különös tekintettel az innovatív ágazatokra.

„Már megkezdődött a munka egy olyan javaslat kidolgozásán, amely egyszerű, átlátható és szabványosított értékpapírosítást tesz lehetővé. Célunk, hogy minél előbb, talán még az év vége előtt tető alá hozzuk a politikai megállapodást” – mondta el Pierre Gramegna. „Várjuk, hogy megkezdhessük a munkát a kibocsátási tájékoztatókra vonatkozó javaslattal kapcsolatban is, amely a kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának megkönnyítésében játszik majd fontos szerepet.”

A megtakarítások adóztatásáról szóló irányelv hatályon kívül helyezése

A Tanács hatályon kívül helyezte a 2005 óta hatályos 2003/48/EK irányelvet, amely lehetővé tette az adóhatóságok számára, hogy könnyebben hozzáférhessenek az egyéni megtakarítókra vonatkozó adatokhoz.

Ennek az volt az előzménye, hogy az adókijátszás megakadályozására szolgáló egyes intézkedéseket megerősítettek, és ennek következtében párhuzamosságok alakultak ki az e területre vonatkozó különböző jogszabályok között. A hatályon kívül helyezés ezt hivatott kiküszöbölni.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Gazdasági és Pénzügyi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 8.