Skip to content
  • Külügyek Tanácsa

Külügyek Tanácsa, 2017.6.19., 2017. június 19.

Az ülés főbb eredményei

Öböl-válság

Az EU külügyminiszterei tárgyaltak a Perzsa-öbölben kialakult jelenlegi válságról.

A miniszterek a válság párbeszéd és tárgyalások útján történő enyhítését szorgalmazták, és teljes körű támogatásukról biztosították Kuvait közvetítésre irányuló törekvéseit.

„A külügyminiszterek határozott üzenetet fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió egységben és eltökélten támogatja Kuvait közvetítői próbálkozásait. Szükség van a segítségünkre, és mi készek vagyunk segíteni.”

Federica Mogherini külügyi és biztonságpolitikai főképviselő

A miniszterek kiemelték: a válságot sürgősen meg kell oldani, hiszen a Perzsa-öböl egysége nemcsak az EU számára fontos, hanem a térség stabilitása szempontjából is elengedhetetlen.

A főképviselő emlékeztetett arra, hogy az EU nagyra értékeli kétoldalú kapcsolatait az érintett felekkel, csakúgy, mint az Öböl-menti Együttműködési Tanáccsal fennálló kapcsolatait.

EU–NATO együttműködés

A külügyminiszterek Rose Gottemoellerrel, a NATO főtitkárhelyettesével megbeszélést folytattak az EU és a NATO közötti együttműködésről. A megbeszéléshez az uniós főképviselő és a NATO-főtitkár közös jelentése szolgált kiindulópontként. A Tanács következtetéseket fogadott el a jelentésről, amelyben üdvözölte a közös javaslatok végrehajtása terén elért eredményeket, és további lépésekre buzdított ebben az irányban.

A terrorizmus elleni küzdelem

A külügyminiszterek megvitatták a terrorizmus elleni küzdelem külső vonatkozásait, amit a közelmúltban az EU-ban és az EU-n kívül elkövetett támadások tettek időszerűvé. Hangsúlyozták, hogy a terrorizmus elleni küzdelem a legfontosabb biztonsági prioritás az EU számára. A Tanács következtetéseket fogadott el a terrorizmus elleni küzdelemről.

Irak

A Tanács megvitatta az iraki helyzetet. A megbeszélések középpontjában a legújabb fejlemények, ezen belül is mindenekelőtt a Moszulban és a Ninive tartományban zajló események álltak. A miniszterek tárgyaltak az ország stabilizálásának jövőjéről is. A Tanács következtetéseket fogadott el az országról.

Migráció

Az Európai Tanács június 22–23-i ülésének előkészítése céljából a külügyminiszterek megvitatták a migráció külső vonatkozásait, és áttekintették a partnerségi kerettel kapcsolatban elért eredményeket.

A miniszterek kijelentették, hogy továbbra is támogatják a jelenlegi megközelítést, illetve az eredményesség növelése érdekében kérték annak megerősítését, tekintettel arra, hogy a közép-mediterrán útvonalon még mindig nagyon sokat veszítik életüket. Ahhoz, hogy nagyobb sikerrel lehessen fellépni az emberkereskedők ellen, vissza lehessen szorítani az EU-ba érkező irreguláris migránsok számát, és biztosítani lehessen a visszaküldési és a visszafogadási mechanizmus eredményes működését, szorosabbra kell fűzni a partnerországokkal folytatott együttműködést. Az EU emellett továbbra is kiemelt célként tekint arra, hogy Líbia területén előmozdítsa a migrációs áramlások hatékonyabb kezelését, és ezzel hozzájáruljon migránsok és menekültek védelméhez.

Az EU globális stratégiája

A Tanács a főképviselő által benyújtott, a végrehajtás első évéről szóló jelentés alapján megbeszélést folytatott az EU globális stratégiájának végrehajtásáról.

A külügyminiszterek üdvözölték a jelentést, és kiemelték azt a jelentős munkát, amelyet egy év alatt nemcsak a biztonsági és védelmi együttműködés területén, hanem a keleti és déli államok és társadalmak rezilienciájának kialakítása, valamint a konfliktus- és válságkezelés integrált megközelítésének előmozdítása terén is sikerült elvégezni.

Emellett örömmel nyugtázták a meglévő regionális és tematikus stratégiák aktualizálására, illetve az ilyen új stratégiák kidolgozására irányuló jelenlegi munkát. Ezzel összefüggésben a Tanács következtetéseket fogadott el a globális tengerhajózási biztonságról.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Külügyek Tanácsa

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 16.