- Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács
Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács, 2015.3.13., 2015. március 13.
A legfontosabb eredmények
Vasúti piacnyitás és kormányzás
A Tanács nyilvános irányadó vitát tartott a vasúti szolgáltatások javítását célzó két javaslatról (negyedik vasúti csomag). A javaslatok célja a személyszállítási szolgáltatások liberalizációja, és a vasúti infrastruktúra irányításának javítása. „A mai produktív vita hozzá fog járulni ahhoz, hogy előrelépést tegyünk az európai vasúti ágazat teljesítményének és versenyképességének növelése felé. Célunk, hogy elnökségünk végéig mindkét javaslatról általános megközelítést fogadhassunk el” - nyilatkozta Anrijs Matīss lett közlekedési miniszter, az ülés elnöke.
A mai produktív vita hozzá fog járulni ahhoz, hogy előrelépést tegyünk az európai vasúti ágazat teljesítményének és versenyképességének növelése irányába.” Anrijs Matīss lett közlekedési miniszter
Közlekedéspolitika, növekedés és munkahelyteremtés
A miniszterek azt is megvitatták, hogy hogyan járulhat hozzá a közlekedéspolitika a versenyképesség, a növekedés és a munkahelyteremtés élénkítéséhez. Tárgyaltak arról, hogy miként lehet az EU közlekedési hálózatát hatékonyabbá tenni, tekintettel az egyre növekvő globális versenyre. „Az uniós közlekedési ágazat több mint 10 millió embert foglalkoztat közvetlenül, és a GDP-nek mintegy 9%-át állítja elő. A gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a beruházások a nagyobb belső mobilitás és a vasúti hálózatok hatékonyabb összeköttetéseinek hatására fokozódni fognak” - nyilatkozta Anrijs Matīss. A miniszterek által kifejtett álláspontok szerepelni fognak abban a közös összefoglaló jelentésben, melyet az éves európai szemeszter folyamatának részeként az Európai Tanács márciusi ülésére nyújtanak be.
Az ASEM közlekedési minisztereinek közeljövőben megrendezendő találkozója
Az egyéb napirendi pontok között az elnökség tájékoztatta a minisztereket az ASEM közlekedési minisztereinek harmadik találkozójáról, amelyen az Európa és Ázsia közötti közlekedési összeköttetések fejlesztéséről esik majd szó. A találkozóra április 29-én és 30-án Rigában kerül majd sor.
Légi közlekedés
Az elnökség továbbá tájékoztatta a minisztereket a távirányítású légijármű-rendszerek (drónok) témájában Rigában 2015. március 5–6-án megrendezett konferencia eredményeiről. „A távirányítású légijármű-rendszerek piaca bővül. Kedvező beruházási környezetet és világos szabályokat kell kialakítanunk annak érdekében, hogy a drónokhoz kapcsolódó ipari tevékenység tovább bővülhessen Európában, ezzel megőrizve vezető helyét” - nyilatkozta Linas Matīss. A miniszterek munkaebédjük keretében megbeszélést tartottak további légi közlekedési kérdésekről is, nevezetesen a légi közlekedésnek a gazdasági növekedés élénkítésében betöltött kitüntetett szerepéről. A megbeszélésen elhangzottak hozzá fognak járulni a Bizottság készülőben lévő légiközlekedési csomagjához.
Az üléshez kapcsolódó dokumentumok
Az ülés nyomán készült dokumentumok
- A Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács tervezett programja, 2015. március 13.
- Tervezett napirend – Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács, 2015. március 13.
- „A” napirendi pontok, nem jogalkotási tevékenységek – Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács, 2015. március 13.
- Háttéranyag
- A résztvevők listája
Sajtóközlemények
Sajtóinformációk
Sajtókapcsolat
-
Niels Timmermans Press officer
- +32 470 18 22 47
- +32 2 281 32 65
Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.
Akkreditáció és sajtóesemények
Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.
Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.
Kövesse munkánkat!
- Iratkozzon fel e-mail-értesítéseinkre, hogy megkapja a legfrissebb információkat erről és a hasonló ülésekről.
- Kövesse az @EUCouncilPress-t a legújabb sajtóhírekért.
- X-címke: #TTE
Egyéb ülések: Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács
Korábbi ülések
Legutóbbi frissítés: 2025. január 15.