Skip to content
  • Általános Ügyek Tanácsa

Általános Ügyek Tanácsa, 2023. február 6.

Főbb eredmények

Az Európai Tanács ülésének előkészítése

A Tanács a következtetéstervezet megvitatásával előkészítette az Európai Tanács 2023. február 9–10-i rendkívüli ülését.

A csúcstalálkozó napirendjén első helyen szerepel Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja, amely közel egy éve, 2022. február 24-én vette kezdetét. A vezetők a február 3-i EU–Ukrajna csúcstalálkozó nyomán folytatják megbeszéléseiket: áttekintik az Ukrajnában jelenleg uralkodó helyzetet, és mérleget vonnak az EU és tagállamai által nyújtott sokrétű támogatásról.

Ezt követően a gazdasági menetrendről fognak tárgyalni, és elsősorban azzal foglalkoznak majd, hogyan tudja Európa megőrizni versenyképességét a globális színtéren, és hogyan tud közvetlenül reagálni az európai ipar előtt álló jelenlegi kihívásokra.

Az Európai Tanács megvitat majd a migrációval kapcsolatos kérdéseket is.

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok

A miniszterek értékelték az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokat, és ezen belül is mindenekelőtt a kilépésről rendelkező megállapodás, így különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtását.

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke tájékoztatta a minisztereket az EU és az Egyesült Királyság között folyamatban lévő, a hatály meghatározására irányuló tárgyalásokról, amelyekkel a felek célja, hogy közös megoldásokat találjanak valamennyi észak-írországi közösség valós aggodalmaira, és megvédjék mind Észak-Írországnak az Egyesült Királyság belső piacán elfoglalt helyét, mind pedig az EU egységes piacának az integritását.

A miniszterek üdvözölték a felek közös megoldások kidolgozására irányuló folyamatos munkáját, és teljes körű támogatásukról biztosították a Bizottságot. Ismételten hangsúlyozták: az EU kész konstruktív vitát folytatni annak érdekében, hogy a felek a jegyzőkönyv keretében tárgyalásos megoldást találjanak a jegyzőkönyv helyszíni végrehajtása során felmerülő gyakorlati nehézségekre.

A svéd elnökség prioritásai

A svéd elnökség ismertette a 2023 első félévére szóló prioritásait.

Ezek a következők: biztonság, versenyképesség, zöld és energetikai átállás, demokratikus értékek és jogállamiság.

Az Általános Ügyek Tanácsában az elnökség célja továbbvinni a munkát a Tanács hatáskörébe tartozó különböző területeken, így többek között a jogállamiságot, a bővítést és a demokrácia megerősítését illetően. Az elnökség emellett azon fog munkálkodni, hogy megerősítse az EU válsághelyzetekre való felkészültségét és válságkezelési képességeit, folytassa a munkát az Európa jövőjéről szóló konferenciát követő intézkedések kapcsán, és támogassa a Bizottság azon erőfeszítéseit, amelyek az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodások folyamatos végrehajtására irányulnak.

Jessika Roswall, Svédország Európa-ügyi minisztere
Programunk egyik nyilvánvaló kiindulópontja Oroszország Ukrajna elleni jogellenes agressziója és az annak következményeire adott közös uniós válasz. A jelenlegi geopolitikai helyzetre tekintettel szeretném hangsúlyozni, hogy az elnökség nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy megvédje az EU alapvető értékeit, amelyek mélyen gyökerező uniós együttműködésünk alapját képezik.
Jessika Roswall, Svédország Európa-ügyi minisztere
Jessika Roswall, Svédország Európa-ügyi minisztere

A Tanács a fentieken túl vita nélkül jóváhagyta a nem jogalkotási „A” napirendi pontok listáján szereplő napirendi pontokat.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Általános Ügyek Tanácsa

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 8.