Skip to content

Az uniós polgári védelmi mechanizmus számokban

Az uniós polgári védelmi mechanizmus segítséget nyújt az uniós és nem uniós országoknak az olyan veszélyhelyzetekre való reagálásban, mint a természeti katasztrófák, az egészségügyi válsághelyzetek vagy a konfliktusok. Ha egy veszélyhelyzet meghaladja a reagálási képességeiket, az országok segítséget kérhetnek a mechanizmuson keresztül.

2021-ben 114, 2020-ban pedig 102 alkalommal aktiválták a mechanizmust, szemben a 2019. évi 20 aktiválással. A mechanizmus történetében 2020-ban és 2021-ben érkezett a legtöbb aktiválási kérelem. Ez a markáns növekedés főként a Covid19-világjárványnak volt betudható.

A mechanizmus aktiválása világszerte 2021-ben

Szöveges változat

A térképen feltüntettük azt a 84 országot, amely 2021-ben segítségben részesült az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül. A legtöbb ország egy vagy két segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be, de volt olyan is, amely akár négyet is.

Az országokat három kategóriába soroltuk:

  • Covid19-cel kapcsolatos aktiválások
  • Covid19-cel kapcsolatos és egyéb típusú aktiválások
  • Egyéb típusú aktiválások

Miután egy ország segítséget kér, a Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központ támogatást vagy szakértelmet mozgósít. A Központ a hét minden napján, a nap minden órájában figyeli a világ minden táján bekövetkező eseményeket, és a nemzeti polgári védelmi hatóságokkal való közvetlen kapcsolat révén biztosítja a gyors szükséghelyzeti támogatást.

A Kopernikusz katasztrófakezelési szolgáltatás által készített műholdas térképek szintén segítséget jelentenek a polgári védelmi műveletek számára.

2021-ben 84 ország és egy nemzetközi szervezet (UNICEF) kért segítséget. Az összesen 114 aktiválás közül 36 érkezett az EU-n belülről, 78 pedig az EU-n kívülről.

A mechanizmus aktiválása 2007 és 2021 között:

Szöveges változat

A 2007 és 2021 közötti aktiválások évenkénti megoszlása:

  • 2007-ben 18
  • 2008-ban 20
  • 2009-ben 28
  • 2010-ben 28
  • 2011-ben 18
  • 2012-ben 21
  • 2013-ban 16
  • 2014-ben 18
  • 2015-ben 19
  • 2016-ban 26
  • 2017-ben 32
  • 2018-ban 20
  • 2019-ben 20
  • 2020-ban 102
  • 2021-ben 114

2020-ban és 2021-ben az uniós polgári védelmi mechanizmust a legtöbb esetben a Covid19 elleni küzdelem céljaira használták fel, és ezek közül:

  • 127 esetben egyéni védőeszközöket vagy orvostechnikai felszereléseket, diagnosztikai teszteket, orvosi csoportokat, gyógyszereket és oltóanyagokat kértek
  • 31 esetben pedig külföldön rekedt uniós polgárok hazajuttatásához kértek segítséget

A mechanizmust egyes országok emellett azért is aktiválták, hogy segítséget kapjanak természeti katasztrófák, például erdőtüzek, árvizek, tengerszennyezés, vulkánkitörések, szélsőséges időjárási viszonyok és viharok esetén.

A mechanizmus aktiválása veszélykategóriánként, 2007–2021

Szöveges változat

A mechanizmus 2007 és 2019 közötti aktiválása éves átlagban:

  • 6,5 alkalommal erdőtüzek miatt
  • 3,6 alkalommal árvizek miatt
  • 2,1 alkalommal polgári zavargások, konfliktusok, belső menekültek, menedékkérők miatt
  • 1,8 alkalommal rendkívüli időjárási viszonyok vagy viharok miatt
  • 1,6 alkalommal földrengések miatt
  • 1,1 alkalommal biológiai/egészségügyi okokból
  • 0,6 alkalommal konzuli segítségnyújtás céljából
  • 0,4 alkalommal tengerszennyezés miatt
  • 0,2 alkalommal vulkánkitörés miatt
  • 4 alkalommal egyéb okokból

A mechanizmus aktiválása 2020-ban:

  • 58 alkalommal biológiai/egészségügyi okokból
  • 27 alkalommal konzuli segítségnyújtás céljából
  • 7 alkalommal rendkívüli időjárási viszonyok vagy viharok miatt
  • 3 alkalommal árvizek miatt
  • 3 alkalommal polgári zavargások, konfliktusok, belső menekültek, menedékkérők miatt
  • 2 alkalommal földrengések miatt
  • egy alkalommal erdőtüzek miatt
  • egy alkalommal egyéb okból

A mechanizmus aktiválása 2021-ben:

  • 71 alkalommal biológiai/egészségügyi okokból
  • 15 alkalommal konzuli segítségnyújtás céljából
  • 9 alkalommal erdőtüzek miatt
  • 4 alkalommal vulkánkitörés miatt
  • 4 alkalommal tengerszennyezés miatt
  • 3 alkalommal árvizek miatt
  • 2 alkalommal polgári zavargások, konfliktusok, belső menekültek, menedékkérők miatt
  • egy alkalommal földrengés miatt
  • 5 alkalommal egyéb okokból

A polgári védelmi mechanizmust 2007 és 2021 között több mint 500 esetben aktiválták. 2020 és 2021 folyamán ötször annyi segítségnyújtás iránti kérelem érkezett, mint a 2007 és 2019 közötti években átlagosan. A korábbi évekhez képest egyértelműen nőtt a biológia/egészségügy okokból és a konzuli segítségnyújtás céljából történő aktiválások száma.

A növekedés oka túlnyomórészt a Covid19-világjárvány volt, de 2021-ben az uniós polgárok konfliktusok miatt szükségessé vált evakuálásához kért segítség is növelte az aktiválások számát.

További információk: