"Böngészési élményének javítása érdekében sütiket használunk. A szükséges sütik feladata, hogy támogassák a Tanács honlapjának alapvető funkcióit. Az opcionális sütik segítségével anonim és összesített statisztikai kimutatásokat készítünk annak érdekében, hogy a honlap még inkább megfeleljen a felhasználók igényeinek.
Ha honlapunk látogatói hozzájárulnak ehhez, sütiket használunk, hogy összesített, anonim adatokat állítsunk elő böngészési szokásaikról. Ezeknek az adatoknak a segítségével kényelmesebbé igyekszünk tenni a böngészést honlapunkon.
A Tanács kialakította a Bázel III. megállapodás végrehajtására vonatkozó két fennmaradó jogalkotási aktussal kapcsolatos álláspontját (általános megközelítés), vagyis megállapodott azokról a reformintézkedésekről, amelyek az uniós bankszektor rezilienciájának, valamint felügyeletének és kockázatkezelésének megerősítését hivatottak segíteni.
Erősebbé és reziliensebbé tesszük az Unióban működő bankokat. A nemzetközi Bázel III reformok végrehajtásának befejezése során fontos, hogy figyelembe vegyük az uniós bankszektor sajátosságait, valamint a tagállamainkban fennálló egyedi körülményeket. Biztos vagyok benne, hogy a ma általunk elfogadott szövegek e célok megvalósítását szolgálják.
Zbyněk Stanjura, Csehország pénzügyminisztere
A Tanács megvitatta az euromatrica-irányelv azon részeit, amelyek a nehéz tehergépjárművekre egyes közúti infrastruktúrák használatáért kivetett díjakra vonatkoznak.
Érdemi megbeszélést folytattunk arról, hogy miként kellene módosítani a jelenlegi adózási szabályokat annak érdekében, hogy a lehető legmegfelelőbb módon érjük el közös céljainkat: a tisztább közúti közlekedés ösztönzését és a forgalmi torlódások csökkentését. Fontos, hogy felszámoljunk minden még fennálló akadályt, hogy a tagállamok teljeskörűen alkalmazhassák a „szennyező fizet” és a „felhasználó fizet” elvet a tehergépjárművekre. Noha jó eredményeket értünk el, ez a kérdés összetett, és további munkát igényel.
Zbyněk Stanjura, Csehország pénzügyminisztere
A miniszterek megvitatták az Ukrajna elleni orosz agresszió gazdasági és pénzügyi hatását, amely a háború kezdete óta rendszeres napirendi pont a Gazdasági és Pénzügyi Tanács ülésein.
A miniszterek politikai iránymutatást adtak az Ukrajnának 2023-ban nyújtandó uniós pénzügyi támogatásra vonatkozó strukturálisabb megoldással kapcsolatos további lépésekről. Nyomatékosan hangsúlyozták e kérdés sürgősségét, és olyan keretet részesítettek előnyben, amely biztosítja a kiszámíthatóságot és a rugalmasságot, és ezáltal lehetővé tenné a Bizottság számára, hogy kötvénykibocsátás révén az elfogadott költségvetési korlátokon belül forrásokat mozgósítson. A cél az, hogy 2023 januárjában megkezdődjenek a havi rendszerességű kifizetések Ukrajna részére.
Az Európai Unió mindaddig ki fog állni Ukrajna mellett, ameddig szükséges – pénzügyileg is. A Tanács elnökeként megosztottam kollégáimmal a múlt héten Kijevben tett látogatásom során szerzett személyes tapasztalataimat. Célom, hogy 2023 januárjától megkezdjük a rendszeres kifizetéseket Ukrajna számára. Ha el akarjuk érni ezt a célt, nagyon gyorsan kell cselekednünk. A miniszterek a mai napon politikai iránymutatást nyújtottak a Bizottságnak annak érdekében, hogy az haladéktalanul javaslatot tehessen a szükséges jogalkotási csomagra. Minden erőfeszítést meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Gazdasági és Pénzügyi Tanács decemberi ülésén megállapodásra jussunk ezekről a javaslatokról.
Zbyněk Stanjura, Csehország pénzügyminisztere
Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz
A gazdasági és pénzügyminiszterek áttekintették a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz végrehajtását.
A pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok
Az elnökség tájékoztatta a minisztereket a pénzügyi szolgáltatások területére vonatkozóan benyújtott jogalkotási javaslatokkal kapcsolatos aktuális helyzetről.
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
A Tanács következtetéseket hagyott jóvá az uniós statisztikákról. E következtetésekben üdvözölte, hogy az európai statisztikai rendszer (ESR) reagált az új és kellő időben rendelkezésre álló statisztikákra vonatkozó – Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja következtében felmerült – igényekre, különös tekintettel az energiával, az ellátási láncokkal, a migrációval és a munkaerőpiaccal kapcsolatos statisztikák tekintetében.
Az infláció csökkentéséről szóló amerikai egyesült államokbeli jogszabály
A Bizottság tájékoztatta a minisztereket az infláció csökkentéséről szóló jogszabályról és arról, hogy ez az amerikai egyesült államokbeli új jogszabály milyen következményekkel jár az EU-ra nézve.
Nemzetközi találkozók
Az elnökség és a Bizottság tájékoztatta a minisztereket a G20-csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei 2022. október 12–13-i találkozójának, valamint az IMF éves üléseinek eredményeiről.
Adózás: felülvizsgált magatartási kódex
Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei a mai napon vita nélküli napirendi pont keretében megállapodtak a társasági adózásra vonatkozó felülvizsgált magatartási kódexről: ez a tagállamok politikai, kormányközi kötelezettségvállalása arra, hogy megerősített átvilágítási szabályokat alkalmaznak olyan adóintézkedések feltérképezése és orvoslása során, amelyek károsak lehetnek más tagállamok adóalapjaira nézve.
A mai napon megerősítettük elkötelezettségünket amellett, hogy méltányosabb adózási környezetet teremtsünk az EU-ban, mégpedig azáltal, hogy szigorítjuk a káros adózási gyakorlatok elleni fellépés érdekében alkalmazott szabályokat a folyamatosan változó gazdaságban. Adóügyi szakértőink folyamatosan kutatnak a káros adózási gyakorlatok után. Munkájának 1997-es megkezdése óta a magatartási kódexszel foglalkozó csoport mintegy 140 káros adózási gyakorlatot szüntetett meg az EU-ban. A társasági adózásra vonatkozó magatartási kódexet 1997 óta nem módosították, a mai megállapodás pedig tovább javítja annak hatékonyságát, a közelmúltbeli nemzetközi adóreform fényében is.
Zbyněk Stanjura, Csehország pénzügyminisztere
A Tanács a mai napon, vita nélküli napirendi pont keretében úgy határozott, hogy a befektetői állampolgársági programok – az ún. „aranyútlevél-programok” – jelentette kockázatok miatt teljes mértékben felfüggeszti a Vanuatuval kötött vízummentességi megállapodást.
Az Ecofin Tanács ülésének alkalmával találkozóra került sor a szociális partnerekekkel, amelynek keretében az energiaárakra összpontosító makrogazdasági párbeszédet tartottak.
Lezajlott az uniós tagállamok és az EFTA-tagországok gazdasági és pénzügyminiszterei közötti éves párbeszéd is, amelynek során a résztvevők a jelenlegi geopolitikai helyzettel összefüggésben véleményt cseréltek az energiaárakról és az inflációról.
A Tanács továbbá vita nélkül elfogadta a jogalkotási és a nem jogalkotási „A” napirendi pontok jegyzékeiben szereplő napirendi pontokat.
Az uniós tagállamok és az EFTA-tagországok pénzügyminiszterei 2022. november 8-án Brüsszelben találkoztak