Skip to content
  • Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács

A foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszterek nem hivatalos videokonferenciája, 2021. március 15.

Főbb eredmények

A foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszterek a mai napon kérdések széles körét vitatták meg, ezen belül különösen az európai szemeszter keretébe illeszkedő foglalkoztatási és szociálpolitikákat, a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervet, valamint az egyenlőséggel és a megkülönböztetésmentességgel összefüggő szakpolitikákat és kezdeményezéseket.

Foglalkoztatás- és szociálpolitika az európai szemeszter keretében, a helyreállítási és rezilienciaépítési tervekkel összefüggésben

A miniszterek – a helyreállítási és rezilienciaépítési tervekkel összefüggésben – véleménycserét tartottak a 2021. évi európai szemeszter keretébe illeszkedő foglalkoztatási és szociálpolitikákról. A miniszterek jórészt egyetértettek abban, hogy a foglalkoztatásnak és a szociális védelemnek, valamint a szegénység elleni küzdelemnek központi helyet kell kapniuk a tagállamok helyreállítási és rezilienciaépítési terveiben. Számos miniszter támogatta az elköteleződést olyan intézkedések iránt, amelyek a világjárvány idején munkahelyüket elveszítő személyek munkaerőpiaci integrációját célozzák.

A miniszterek különösen arra összpontosítottak, hogy fokozni kell az európai munkavállalók átképzését és továbbképzését annak érdekében, hogy versenyképesek maradhassanak és reziliensebbé válhassanak a jelenlegi és jövőbeli kihívásokkal szemben. Számos miniszter kiemelte azt is, hogy egyértelmű prioritásnak tekinti az ifjúsági munkanélküliség kezelését és az európai fiatalok segítését a munkaerőpiacra való belépésben.

Ana Mendes Godinho, Portugália foglalkoztatási, társadalmi szolidaritási és szociális biztonsági minisztere
A közelgő portói szociális csúcstalálkozó mérföldkő lesz az európai szociális modell magasabb szintre emelésében. Ez nemcsak elnökségünk, hanem az EU egésze számára is kulcsfontosságú pillanat.
Ana Mendes Godinho, Portugália foglalkoztatási, társadalmi szolidaritási és szociális biztonsági minisztere
Ana Mendes Godinho, Portugália foglalkoztatási, társadalmi szolidaritási és szociális biztonsági minisztere

A szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv

A miniszterek megvitatták a szociális jogok európai pillérére vonatkozó, nemrégiben közzétett cselekvési tervet, és kifejezték támogatásukat a terv célkitűzései iránt, amelyek egy szociálisabb és inkluzívabb Európa kiépítésére irányulnak. A delegációk úgy vélték, hogy a tervben meghatározott uniós szintű minőségi és mennyiségi célok nagyon ambiciózusak, ugyanakkor reálisak, és elkötelezték magukat az e célok elérésére irányuló munka mellett. A miniszterek üdvözölték továbbá a szociális eredménytábla javasolt felülvizsgálatát, amely alapul szolgál majd annak nyomon követéséhez, hogy a pillér szerinti elvek miként érvényesülnek az európai szemeszter keretében.

Erőteljes támogatás övezte az olyan kezdeményezéseket, mint a gyermekgarancia és a hajléktalanság elleni küzdelem európai platformja, és a miniszterek hangsúlyozták, hogy fontos foglalkozni az EU-beli gyermekszegénységgel és hajléktalansággal.

A miniszterek felvázolták már végrehajtott vagy a helyreállítási és rezilienciaépítési terveik keretében tervezett aktív munkaerőpiaci szakpolitikáikat is, amelyek célja a stabil, jövőorientált helyreállítás támogatása, a digitális és zöld átállásra való felkészülés, valamint társadalmaink demográfiai változásainak a figyelembevétele. A munkavállalók átképzését és továbbképzését számos delegáció fontos prioritásként emelte ki.

Egyenlőség, megkülönböztetésmentesség és sokszínűség az EU-ban

A miniszterek irányadó vitát tartottak arról, hogy miként lehetne uniós szakpolitikai prioritásként megerősíteni az egyenlőséget, a megkülönböztetésmentességet és a sokszínűséget. Több miniszter is elismerte, hogy sok polgár még mindig hátrányos megkülönböztetést tapasztal az EU-ban, és kiemelték, hogy továbbra is azon kell munkálkodni, hogy minden polgárt megvédjünk a megkülönböztetés minden formájával szemben. A Covid19-világjárvány aránytalanul sújtotta a nőket és más veszélyeztetett csoportokat, és súlyosbította a megkülönböztetést.

A miniszterek széles körben támogatták az egyenlőség előmozdítását célzó uniós szintű fellépést, és hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az egyenlőségi politika beépüljön a vonatkozó horizontális kezdeményezésekbe. Megemlítették továbbá azokat a nemzeti stratégiákat és szakpolitikai kezdeményezéseket, amelyek a megkülönböztetés – többek között a nemen, életkoron, szexuális irányultságon, valláson vagy meggyőződésen, etnikai vagy faji származáson és fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés – veszélyének kitett különböző csoportok védelmére irányulnak. Több miniszter kiemelte különösen a nemek közötti egyenlőség előmozdítására, a rasszizmus – beleértve a romákkal szembeni megkülönböztetést is – elleni küzdelemre, valamint az LMBTIQ közösség jogainak védelmére irányuló erőfeszítések fontosságát.

Megnyugtató látni, hogy mindannyian elkötelezettek vagyunk az értékek uniója és a biztonságos társadalom mellett, ahol mindenki ki tudja bontakoztatni a benne rejlő képességeket. A megkülönböztetés elleni küzdelemre összpontosító nemzeti stratégiák széles skálája létezik, és a tagállamok eltérő kiindulási pontjai ellenére biztos vagyok benne, hogy együtt képesek vagyunk felszámolni az akadályokat. Mariana Vieira da Silva, a Miniszterek Tanácsa elnökségének portugál államtitkára

Egyéb

A hajléktalanság elleni küzdelem európai platformja

A Bizottság tájékoztatta a minisztereket a hajléktalanság elleni küzdelem tervezett európai platformjáról, és az elnökség megosztotta azon terveit, hogy június 21-én Lisszabonban magas szintű konferenciát szervez a hajléktalanság témájában.

Az idősödésről szóló zöld könyv

A Bizottság tájékoztatta a minisztereket az idősödésről szóló, nemrégiben kiadott zöld könyvéről, amelynek középpontjában az európai demográfiai kihívások kezelése áll.

Az idősödés szempontjának általános érvényesítése

Az elnökség tájékoztatta a minisztereket arról, hogy a Tanács írásbeli eljárás keretében elfogadta az idősödés szempontjának általános érvényesítéséről szóló következtetéseket. A következtetésekben a Tanács felkéri a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki nemzeti stratégiai keretet az idősödés szempontjának általános érvényesítésére, valamint más olyan kezdeményezéseket, amelyek az EU egészében lehetővé teszik az időseknek, hogy éljenek az alapvető jogaikkal és teljes mértékben kibontakoztathassák a képességeiket.

Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó

Az elnökség tájékoztatta a minisztereket a 2021. március 24-én, közvetlenül az Európai Tanács márciusi ülése előtt megrendezésre kerülő Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozóról.

A Foglalkoztatási Bizottság és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság 2021. évi munkaprogramja

A Foglalkoztatási Bizottság (EMCO) elnöke és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság (SPC) elnöke – amelyek az EPSCO Tanácsban ülésező miniszterek tanácsadó szakpolitikai bizottságai – tájékoztatták a minisztereket a 2021. évi munkaprogramjukról, amely nagyrészt a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervre fog összpontosítani.

Ajánlás a romák egyenlőségéről, társadalmi befogadásáról és részvételéről

Az elnökség tájékoztatta a minisztereket arról, hogy a Tanács írásbeli eljárás keretében elfogadta a romák egyenlőségéről, társadalmi befogadásáról és részvételéről szóló ajánlást. A Tanács az ajánlás alapján határozottabb elkötelezettséget vár a tagállamoktól a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés elleni hatékony küzdelem, valamint a romák integrációjának előmozdítása iránt olyan kulcsfontosságú területeken, mint az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és a lakhatás.

Az EU rasszizmus elleni cselekvési terve a 2020–2025-ös időszakra

A Bizottság tájékoztatta a minisztereket az eredetileg 2020 szeptemberében előterjesztett, rasszizmus elleni uniós cselekvési tervről.

A fizetések átláthatóságára vonatkozó kötelező erejű intézkedések

A Bizottság ismertette a miniszterekkel az azt célzó irányelvre vonatkozó közelmúltbeli javaslatát, hogy a fizetések átláthatóságán és jogérvényesítési mechanizmusokon keresztül megerősítse a férfiak és a nők közötti, egyenlő munkáért vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás elvének alkalmazását.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Előkészítő dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 8.