- Külügyek Tanácsa
Külügyek Tanácsa, 2016.11.11., 2016. november 11.
Az ülés főbb eredményei
Piacvédelmi eszközök és új dömpingellenes módszerek
A miniszterek megbeszélést folytattak arról a bizottsági javaslatról, amely az uniós piacvédelmi eszközök modernizációját tűzte ki célul. A megbeszélések középpontjában az alacsonyabb vám szabálya állt, amelynek alapját az elnökség által benyújtott kompromisszumos javaslat képezi. A miniszterek alapvetően hajlandónak mutatkoztak arra, hogy az Európai Tanács felkérésének megfelelően még az év vége előtt kompromisszumra jussanak a piacvédelmi eszközök modernizációjának valamennyi vonatkozásáról.
„Az a feladatunk, hogy olyan gyors és megfelelő megoldást találjunk, amely segíti az uniós termelőket abban, hogy megküzdjenek a tisztességtelen versennyel és gyakorlatokkal. Úgy gondolom, joggal állíthatom, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy ez év végéig megállapodás születhessen, ahogy ezt vezetőink az októberi csúcstalálkozón kérték. Az elnökségnek mindenesetre ez a szándéka.”
Peter Žiga szlovák kereskedelmi miniszter, a Tanács elnöke
A miniszterek ezenkívül nyugtázták a dömpingellenes módszerekkel kapcsolatos új bizottsági javaslatot, amelyet Peter Žiga szerint a Tanács gyorsan szándékozik megvitatni. A javaslat alapján egyetlen ország sem kapna piacgazdasági státuszt. A státusz megadása országsemleges lenne, és azt egyenlő módon a Kereskedelmi Világszervezet valamennyi tagjára alkalmazni lehetne. A Tanács megállapodott arról, hogy szakértői szinten folytatja a megbeszéléseket.
- A Bizottság javaslata a piacvédelmi eszközök korszerűsítéséről, 2013
- A Bizottság javaslata a dömpingelt és a támogatott behozatallal szembeni védelemről, 2016. november 9.
WTO: a nairobi konferenciát követő lépések
A Tanács megbeszélést folytatott a nairobi konferencia utáni WTO-folyamatról, különös tekintettel a WTO 2017-re tervezett 11. miniszteri konferenciáján esetlegesen benyújtandó csomagról.
A Bizottság megközelítése több fontos területet érint, köztük a halászati támogatásokat, az átlátható és megfelelő szabályozási gyakorlatot, a szolgáltatások belföldi szabályozását, az elektronikus kereskedelmet és a belföldi mezőgazdasági támogatásokat.
A Bizottság ezenkívül ismertette a szolgáltatáskereskedelmi megállapodásról (TiSA), illetve a környezeti termékekről szóló megállapodásról (EGA) folytatott tárgyalások jelenlegi állását.
Kétoldalú kereskedelmi tárgyalások
A Tanács – különösen az amerikai választások fényében – áttekintette az Egyesült Államokkal a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről (TTIP) folyó tárgyalások fejleményeit.
„Amikor feláll az Egyesült Államok új kormánya, mérlegelnünk kell a tárgyalások következő lépéseit.”
Peter Žiga szlovák kereskedelmi miniszter, a Tanács elnöke
A Bizottság emellett beszámolt a minisztereknek a Japánnal és a Mercosurral zajló tárgyalások állásáról is.
Az EU–Kolumbia/Peru kereskedelmi megállapodáshoz Ecuador csatlakozásának figyelembevétele céljából csatolt jegyzőkönyv aláírása
Az EU és tagállamai, valamint Ecuador, Kolumbia és Peru aláírták a Kolumbiával és Peruval kötött uniós kereskedelmi megállapodáshoz való ecuadori csatlakozás jegyzőkönyvét. A közös cél az, hogy még az év vége előtt lezárjuk az eljárás fennmaradó szakaszait, és így 2017. január 1-jén megkezdődhessen a jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazása.
„Ez egy újabb jó hír az átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás közelmúltbeli aláírása után. Ez is bizonyítja, hogy az EU eredményes a szabad és tisztességes kereskedelem – azaz a fő szakpolitikája – területén.”
Peter Žiga szlovák kereskedelmi miniszter, a Tanács elnöke
Az üléshez kapcsolódó dokumentumok
Az ülés nyomán készült dokumentumok
Sajtóinformációk
Sajtókapcsolat
-
Maria Daniela Lenzu Press officer
- +32 470 88 04 02
- +32 2 281 21 46
Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.
Akkreditáció és sajtóesemények
Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.
Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.
Kövesse munkánkat!
- Iratkozzon fel e-mail-értesítéseinkre, hogy megkapja a legfrissebb információkat erről és a hasonló ülésekről.
- Kövesse az @EUCouncilPress-t a legújabb sajtóhírekért.
- X-címke: #FAC
Egyéb ülések: Külügyek Tanácsa
További ülésekLegutóbbi frissítés: 2025. január 16.