Skip to content
  • Gazdasági és Pénzügyi Tanács

A gazdasági és pénzügyminiszterek videokonferenciája, 2020. december 1.

Főbb eredmények

Az adózás területén történő közigazgatási együttműködés

Az elnökség tájékoztatta a minisztereket az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló tanácsi irányelv módosításaival (DAC7) kapcsolatban szakértői szinten elért megállapodásról. A miniszterek véleménycserét tartottak, és megerősítették, hogy támogatják a megállapodást.

Az új szabályok értelmében 2023-tól kezdődően a tagállamok adóhatóságai automatikus információcserét folytatnak az eladók digitális platformokon keresztül megszerzett jövedelméről. Ez elő fogja segíteni az ilyen platformokon folytatott tevékenységekkel kapcsolatos adókijátszás és adókikerülés megelőzését, javítani fogja az adózás méltányosságát, és elő fogja mozdítani az egyenlő versenyfeltételek megteremtését mind a platformok üzemeltetői, mind pedig az azokat használó értékesítők számára.

Az új szabályok javítani fogják a tagállami adóhatóságok közötti információcserét és együttműködést is. Könnyebb lesz például információkat szerezni az adófizetők különböző csoportjairól, és javulni fognak az egyidejű ellenőrzések végrehajtására, valamint az arra vonatkozó szabályok, hogy az egyik tagállam adóhatóságának tisztviselői jelen lehessenek egy másik tagállam területén folytatott vizsgálat során. Az új szabályok emellett keretet biztosítanak ahhoz, hogy két vagy több tagállam illetékes hatóságai közös ellenőrzéseket végezhessenek. Ez a keret legkésőbb 2024-től valamennyi tagállamban működésbe lép majd.

Olaf Scholz, Németország szövetségi pénzügyminisztere és alkancellárja
A digitális platformgazdaság új kihívások elé állítja az adóhatóságokat, különösen a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás kapcsán. A közigazgatási együttműködésre vonatkozó új szabályok fontos eszközöket kínálnak a tagállamok számára annak biztosításához, hogy a digitális platformokat használó értékesítők is tisztességesen kivegyék a részüket az adófizetésből. Ez fontos előrelépést jelent szabályainknak a digitális gazdasághoz való hozzáigazítása, valamint az adócsalás és az adókijátszás elleni küzdelem javítása terén. Az EU vezető szerepet vállal a digitális platformok megadóztatásában.
Olaf Scholz, Németország szövetségi pénzügyminisztere és alkancellárja
Olaf Scholz, Németország szövetségi pénzügyminisztere és alkancellárja

Az irányelvet a Tanács várhatóan a következő hetekben, az Európai Parlament és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményének kézhezvételét és a jogász-nyelvészi ellenőrzést követően fogadja majd el.

A bankunió megerősítése

A miniszterek a bankunió megerősítésével foglalkozó ad hoc tanácsi munkacsoportban folytatott megbeszélésekről szóló elnökségi jelentés alapján áttekintették, hogy milyen eredményeket sikerült elérni a bankunió megerősítése terén.

A tagállamok – holisztikus megközelítést követve – konstruktívan működtek együtt a Tanács ad hoc munkacsoportjának 2020 második félévében tartott négy ülésén, amelyek során megvitatták a szilárdabb bankunióhoz szükségesnek ítélt valamennyi elemet. Ezek a következők:

  • a banki válságkezelés javítását célzó intézkedések,
  • az uniós bankágazat fokozottabb piaci integrációja, valamint a székhely szerinti és a fogadó tagállam közötti egyensúly,
  • az állampapír-kitettségek szabályozási kezelése, valamint
  • az európai betétbiztosítási rendszer (EDIS) jellemzőinek az ún. hibrid modell alapján történő kialakítása.

Az elért eredményekről szóló jelentésében az elnökség felkérte a soron következő portugál elnökséget, hogy az elért eredményekre építve folytassa a bankunió megerősítésére irányuló munkát, és ennek során vegye figyelembe a fenti elemeket.

Tőkepiaci unió – A Tanács következtetései

Az elnökség tájékoztatta a minisztereket a tőkepiaci unióról szóló új bizottsági cselekvési tervről szóló tanácsi következtetések tervezetéről. A Tanács várhatóan írásbeli eljárás keretében hagyja majd jóvá a következtetéseket a nem hivatalos videokonferenciát követően.

A tőkepiaci unióval kapcsolatos további előrelépés a német elnökség egyik prioritása, mivel a tőkepiacoknak a hosszú távú beruházási lehetőségek és a könnyű forráshoz jutás biztosítása révén a polgárok és a reálgazdaság érdekeit szem előtt tartva kell működniük. A Tanács a következtetéseiben meghatározta, hogy a Bizottság cselekvési tervében felvázolt intézkedések közül melyeket tekinti prioritásnak, iránymutatást nyújtva a Bizottságnak a jövőbeli jogszabályok és nem jogalkotási kezdeményezések előkészítéséhez.

A gazdasági helyzet és a 2021. évi európai szemeszter

A tagállamok gazdasági, foglalkoztatási és költségvetési politikáinak évenkénti nyomon követésére szolgáló európai szemeszter folyamatának részeként a Bizottság két dokumentumot terjesztett elő:

  • a riasztási mechanizmus keretében készült jelentést, amely a makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló éves eljárás kezdetét jelzi
  • az euróövezet gazdaságpolitikájáról szóló tanácsi ajánlás tervezetét

A Bizottság a miniszterek rendelkezésére bocsátotta a gazdasági és költségvetési helyzetre vonatkozó, a 2020. őszi gazdasági előrejelzések figyelembevételével készült értékelését is.

A miniszterek véleménycserét tartottak az értékelés alapján. A Tanács a tervek szerint 2021 januárjában hagyja jóvá az euróövezet gazdaságpolitikájára vonatkozó ajánlást és a riasztási mechanizmus keretében készült jelentésről szóló következtetéseket.

Nemzetközi kérdések – Adósságkönnyítés

Az elnökség és a Bizottság tájékoztatták a minisztereket a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek 2020. november 13-i üléséről, amelynek központi témája az adósságkönnyítés volt. A miniszterek véleménycserét folytattak a nemzetközi adósságkönnyítésről szóló, 2020. november 30-án jóváhagyott tanácsi következtetésekről.

Következtetéseiben a Tanács hangsúlyozza, hogy az EU az afrikai országokat segítő adósságkönnyítési erőfeszítésekre vonatkozóan egy összehangolt nemzetközi megközelítés kialakítását támogatja. Üdvözli a G20-ak/Párizs Klub adósságszolgálat-felfüggesztési kezdeményezését (DSSI) és annak meghosszabbítását. A DSSI alapvető szerepet játszik a kezdeményezésben részvételt kérő országok támogatásában azáltal, hogy költségvetési mozgásteret szabadít fel a világjárványra válaszul hozott szociális, egészségügyi és gazdasági intézkedések finanszírozása céljából. A Tanács üdvözli továbbá a G20-ak között „az adósságkezelésnek az adósságszolgálat-felfüggesztési kezdeményezésen (DSSI) túlmutató közös keretéről” létrejött megállapodást, amely fontos szerepet fog játszani a hitelezők közötti szoros koordináció biztosításában, és jelentős előrelépést jelent az államadósság átstrukturálásának nemzetközi szerkezetében.

Nemzetközi adózás

A miniszterek megbeszélést folytattak a nemzetközi adózásról, melynek során kitértek a folyamatban lévő munkára és a nemzetközi adózásra vonatkozó szabályok jövőbeli szerkezetét illető számos kérdéssel kapcsolatos további lépésekre is.

A megbeszélésre azokkal a lépésekkel összefüggésben került sor, amelyeket a következő időszakban a G20-ak/OECD fórumain a gazdaság digitalizációja, valamint az adóalap-erózió és a nyereségátcsoportosítás (BEPS) által okozott adózási kihívások kezelése érdekében meg kell tenni. Uniós szinten a Bizottság 2020. július 15-én az igazságos és egyszerű adózásra vonatkozó intézkedéscsomagot terjesztett elő. A Tanács 2020. november 27-én következtetéseket hagyott jóvá a méltányos és hatékony adóztatásról, amelyek a Tanács főbb adópolitikai kérdésekre vonatkozó értékelését tartalmazzák számos terület, így például a nemzetközi adózás összefüggésében.

Következtetéseiben a Tanács üdvözli, hogy jelentős előrelépésre került sor a nemzetközi társasági adózási keret naprakésszé tétele terén az OECD adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással foglalkozó inkluzív keretének szintjén, és megerősíti, hogy a továbbiakban is támogatja ezt a munkát, melynek célja, hogy legkésőbb 2021 közepéig globális, konszenzuson alapuló megoldás szülessen. A Tanács egyértelművé teszi, hogy az EU és tagállamai készek arra, hogy megvizsgálják a globális megállapodás mielőbbi végrehajtásának lehetőségeit.

A Tanács kiemeli azt is, hogy a Tanács magatartási kódexszel foglalkozó csoportja (társasági adózás) munkájának köszönhetően előrehaladás történt az EU-ban és azon kívül megvalósítandó jó adóügyi kormányzás előmozdítása terén: a csoport vitát kezdeményezett 1997-es megbízásának felülvizsgálatáról, valamint folytatta az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékével kapcsolatos munkát. A munka egy másik fontos vonulata az adóügyekben folytatott közigazgatási együttműködés, ahol a digitális platformokon keletkező bevételekre vonatkozó információcserére vonatkozó új uniós szabályok példaértékűek lehetnek világszerte.

Egyéb kérdések

Az elnökség tájékoztatta a minisztereket a pénzügyi szolgáltatások területére vonatkozó jogalkotási javaslatokról, különösen a digitális finanszírozási csomaggal kapcsolatos jogalkotási javaslatok terén végzett munkáról, valamint az Európai Parlamenttel a tőkepiaci helyreállítási csomagról folytatott háromoldalú egyeztetésekről. A referenciamutatókról szóló rendelettel kapcsolatban a tegnapi háromoldalú ülésen ideiglenes megállapodás született a Parlamenttel, amely megállapodást mindkét intézménynek jóvá kell még hagynia.

A Számvevőszék bemutatta a 2019-es pénzügyi évre szóló uniós költségvetés végrehajtásáról szóló éves jelentését.

Olaszország ismertette a G20-csoport 2021-es olasz elnökségének prioritásait.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Előkészítő dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Gazdasági és Pénzügyi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 9.