Skip to content
  • Bel- és Igazságügyi Tanács

Bel- és Igazságügyi Tanács, 2015.9.14., 2015. szeptember 14.

Főbb eredmények

Súlyos és sürgető problémával vagyunk kénytelenek szembenézni. A mai ülésen olyan jelentős politikai döntések meghozatalára került sor, amelyeknek köszönhetően képesek leszünk a probléma kezelésére...”. Jean Asselborn, a Tanács elnöke

A Tanács határozatot fogadott el, amelyben ideiglenes intézkedéseket állapít meg a nemzetközi védelem területén, az Olaszországban és Görögországban kialakult helyzet enyhítésére.

Ez a határozat átmeneti és rendkívüli áthelyezési mechanizmust hoz létre kétéves időtartamra az Olaszországból és Görögországból, vagyis a frontországokból más tagállamokba történő áthelyezések céljára. A mechanizmus keretében 40 000 olyan személy áthelyezésére kerül majd sor, akik egyértelműen nemzetközi védelemre szorulnak, és akik 2015. augusztus 15. és 2017. szeptember 16. között érkeztek vagy érkeznek az említett tagállamok területére.

A belügyminiszterek az Unió és az ENSZ különböző ügynökségeinek beszámolójából értesülhettek a migrációs áramlások helyzetével összefüggő legfrissebb információkról. 

Ezen túlmenően a miniszterek arról is tájékoztatást kaphattak, hogy hogyan halad a közelmúltban elfogadott uniós intézkedések végrehajtása, valamint meghallgatták a Bizottság migrációval összefüggő új javaslatairól szóló beszámolót.

Az elnökség következtetéseket dolgozott ki a jelenlegi migrációs válság kezelésére szolgáló további intézkedésekről.

Jean Asselborn, Luxemburg bevándorlás- és menekültügyi minisztere, a Tanács elnöke a következőket mondta: „Súlyos és sürgető problémával vagyunk kénytelenek szembenézni. A mai ülésen olyan jelentős politikai döntések meghozatalára került sor, amelyeknek köszönhetően képesek leszünk a probléma kezelésére. De nincs sok időnk. A probléma közös, ezért arra közös megoldást kell találnunk. A luxemburgi elnökség hátralevő ideje alatt mindent meg fogunk tenni azért, hogy az Unió közelebb kerüljön egy olyan válasz kidolgozásához, amellyel ezt a problémát közösen leszünk képesek megoldani”.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Bel- és Igazságügyi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 8.