- Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács
Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács (Távközlés), 2023. június 2.
A főbb eredmények
A gigabites infrastruktúráról szóló jogszabály
A Tanács nyugtázta a gigabites elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentésére irányuló intézkedésekről szóló rendeletjavaslat (gigabites infrastruktúráról szóló jogszabály) terén elért eredményekről szóló jelentést.
A rendelet a széles sávú hálózatok kiépítési költségeinek csökkentéséről szóló, 2014-ben elfogadott irányelvet hivatott felváltani. A javaslat a széles sávú hálózatok kiépítési költségeinek csökkentéséről szóló irányelv alkalmazása során szerzett tapasztalatokon alapul, és fő célja a rendkívül nagy kapacitású hálózatok európai kiépítéséhez szükséges feltételek javítása. A javaslat célja továbbá az elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentésére, a szükséges engedélyek tagállami hatóságoktól való beszerzéséhez szükséges idő lerövidítésére, valamint az engedélyezési eljárások tekintetében az Unió-szerte megvalósuló minimumharmonizációra irányul. Végezetül a javaslat az épületen belüli infrastruktúrák kiépítésének és az azokhoz való hozzáférésnek a problémáit is kezeli, ezenkívül a határokon átnyúló alkalmazások megkönnyítését is célozza.
A Tanács távközléssel és az információs társadalommal foglalkozó munkacsoportja részletes vizsgálatnak vetette alá a javaslatot, és ennek során azonosított néhány olyan területet, amely a Tanácson belül elérendő megállapodást megelőzően különös figyelmet érdemel. Ilyen például az engedélyek „hallgatólagos” jóváhagyásának rendszere, a kritikus infrastruktúrát illető munkálatokkal kapcsolatos információk közzététele, a javaslat jogi formája, az iránymutatások és a végrehajtási hatáskörök, az egyablakos információs pontok és a technológiasemlegesség. A svéd elnökség biztosítani fogja a zökkenőmentes átadást a soron következő spanyol elnökségnek.
Az Interoperábilis Európáról szóló jogszabály
A Tanács tudomásul vette a közszféra Unión belüli magas szintű interoperabilitását biztosító intézkedések meghatározásáról szóló rendeletjavaslat (az Interoperábilis Európáról szóló jogszabály) terén elért eredményekről szóló jelentést.
A javaslat új keretet hivatott létrehozni annak érdekében, hogy a közigazgatási szervek Unió-szerte hatékonyabban működhessenek együtt, és biztosíthassák a közszolgáltatások határokon átnyúló zökkenőmentes nyújtását, ezáltal időt és költségeket takarítva meg a polgárok és a vállalkozások számára.
A Tanács távközléssel és információs társadalommal foglalkozó munkacsoportja megvizsgálta ezt a javaslatot. A tagállamok észrevételei alapján a svéd elnökség a bizottsági javaslathoz képest a következőkkel kapcsolatos módosításokat tartalmazó két kompromisszumos szöveget dolgozott ki:
– a rendelet hatálya és arányossága
– az interoperabilitás értékelése, valamint
– a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályhoz és az általános adatvédelmi rendelethez való igazodás.
Tekintettel arra, hogy a javaslattal kapcsolatban további megbeszélésekre és elemzésre van szükség, az elnökség a hivatali ideje alatt folytatni kívánja a javaslattal kapcsolatos munkát, előkészítve a soron következő spanyol elnökségnek való zökkenőmentes átadást.
A kiberrezilienciáról szóló jogszabály
A Tanács tudomásul vette a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó horizontális kiberbiztonsági követelményekről szóló rendeletjavaslat (a kiberrezilienciáról szóló jogszabály) terén elért eredményekről szóló jelentést.
A javaslat célja, hogy pótolja a meglévő kiberbiztonsági jogszabályok hiányosságait annak biztosítása által, hogy a digitális elemeket – például a dolgok internetét – tartalmazó termékek, többek között a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőgépek, televíziók, játékok és nem beágyazott szoftverek biztonságosak legyenek az ellátási lánc egészében és teljes életciklusuk során.
A Tanács kiberkérdésekkel foglalkozó horizontális munkacsoportja részletes vizsgálatnak vetette alá a javaslatot, ami jelentős előrelépést tett lehetővé az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor arra is fény derült, hogy további megbeszéléseket kell folytatni bizonyos kérdésekről, például a digitális elemeket tartalmazó termékek érzékenység tekintetében történő besorolásáról és a gyártók jelentéstételi kötelezettségeiről.
A svéd elnökség azt tervezi, hogy az elkövetkező hetekben folytatja a munkát annak érdekében, hogy e fontos javaslattal kapcsolatban további eredmények szülessenek.
A konnektivitási ágazat jövője
A Tanács véleménycserét tartott a konnektivitási ágazat jövőjéről.
A fenntartható és jól működő konnektivitási infrastruktúra elengedhetetlen az EU hosszú távú versenyképességének megerősítéséhez, és a Bizottság a közelmúltban feltáró konzultációt folytatott a konnektivitási ágazat jövőjéről. A jelentős technikai és piaci fejlemények fényében a konnektivitási infrastruktúra további kiépítésének kérdései felszították a vitát a beruházások szükségességéről, valamint az elektronikus hírközlési ágazatra vonatkozó jelenlegi szabályozási feltételekről is.
Ennek fényében a miniszterek megvitatták ezt a fontos témát, és jelezték, hogy alapos elemzésre és hatásvizsgálatra van szükség. A miniszterek megosztották gondolataikat az elektronikus hírközlési ágazat előtt álló egyéb kihívásokkal és fejleményekkel kapcsolatban is, amelyekre figyelmet kell fordítani Európa 2030-ig tartó és azt követő digitális átalakulása felé vezető úton.
Egyéb
Az elnökség beszámolt a következő jogalkotási javaslatok aktuális állásáról:
- az elektronikus azonosításról szóló rendelet
- az adatmegosztási jogszabály
- az elektronikus hírközlési adatvédelmi rendelet
-
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
-
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
A Bizottság tájékoztatta a minisztereket a digitális területre vonatkozó nemzetközi kezdeményezések aktuális állásáról, különös tekintettel a kereskedelmi és technológiai tanácsokra és a digitális partnerségekre, valamint az 5G és a többi konnektivitási infrastruktúra biztonságára.
A mesterséges intelligenciát illetően az elnökség tájékoztatta a Tanácsot „A fenntartható mesterséges intelligencia és a mesterséges intelligencia a fenntarthatóság szolgálatában” elnevezésű, 2023. május 2–3-án Göteborgban tartott konferenciáról. Emellett a dán delegáció kezdeményezésére a miniszterek az uniós jogalkotási folyamaton kívüli véleménycserét folytattak a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatos gyakorlatokról és kezdeményezésekről.
A lengyel, a litván és a portugál delegáció beszámolt a Tanácsnak a koordinációs mechanizmus Unió-beli létrehozásáról, valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) és az EU közötti kapcsolatok megerősítéséről.
A lengyel delegáció arról tájékoztatta a Tanácsot, hogy javult az ország digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatója (DESI).
Végezetül a spanyol elnökség ismertette prioritásait és a 2023 második félévére szóló munkaprogramját.
Nem hivatalos munkaebéd
A miniszterek nem hivatalos munkaebéd keretében átfogó véleménycserét tartottak a 2030 utáni versenyképes és digitális Európa megvalósításáról. A miniszterek megvitatták, hogy miként lehetne biztosítani a digitális területre vonatkozó szabályozás innovációbarát megközelítését, és megvizsgálták, hogy milyen intézkedésekkel biztosítható az EU digitális átalakulásának növekedésösztönző szabályozási kerete anélkül, hogy az további adminisztratív terheket róna az európai vállalkozásokra.
Az üléshez kapcsolódó dokumentumok
Előkészítő dokumentumok
Az ülés nyomán készült dokumentumok
Sajtóinformációk
Sajtókapcsolat
-
Niels Timmermans Press officer
- +32 470 18 22 47
- +32 2 281 32 65
Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.
Akkreditáció és sajtóesemények
Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.
Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.
Kövesse munkánkat!
- Iratkozzon fel e-mail-értesítéseinkre, hogy megkapja a legfrissebb információkat erről és a hasonló ülésekről.
- Kövesse az @EUCouncilPress-t a legújabb sajtóhírekért.
- X-címke: #TTE
Egyéb ülések: Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács
Korábbi ülések
Legutóbbi frissítés: 2025. január 16.