Skip to content

Utasadatok

Az utasadatok megosztása hasznos a terrorista bűncselekmények és a súlyos bűncselekmények megelőzése, nyomozása és a vádeljárás lefolytatása szempontjából. Az utasnyilvántartási adatállományról szóló irányelv arra irányul, hogy szabályozza az ilyen alapvető adatoknak a légitársaságok általi, a nemzeti hatóságok részére történő továbbítását, míg az előzetes utasinformációról szóló rendeletek nagyobb mennyiségű személyes adat gyűjtésére és nemzeti hatóságok részére történő továbbítására vonatkozó szabályokat állapítanak meg.

Milyen adatok szerepelnek az utasnyilvántartási adatállományban?

Az utasnyilvántartási adatállományban (PNR) az utasok által szolgáltatott olyan személyes adatok szerepelnek, amelyeket a légi fuvarozók gyűjtenek be és őriznek meg. Ilyen adat például az utas neve, az utazás időpontja és útvonala, az ülőhely számára és a poggyászra vonatkozó információk, valamint az elérhetőségek és a fizetési mód.

A PNR-irányelv az említett adatok tagállami bűnüldöző hatóságok részére történő továbbítását szabályozza. Meghatározza emellett azt is, hogy hogyan kell kezelni ezeket az adatokat olyan esetekben, amikor erre terrorcselekmények és súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése, kivizsgálása és a vádeljárás lefolytatása érdekében szükség van.

Az Európai Parlament és a Tanács 2015 decemberében megállapodásra jutott az irányelv kompromisszumos szövegéről, majd az Európai Parlament 2016. április 14-én elfogadta az irányelvvel kapcsolatos álláspontját. A Tanács ezt követően 2016. április 21-én elfogadta az irányelvet. A tagállamoknak két év állt rendelkezésére, hogy hatályba léptessék azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek.

Mi az az előzetes utasinformáció?

Az előzetes utasinformáció az utas személyazonosságára vonatkozik, amelyet általában úti okmányok vagy útlevelek alapján állapítanak meg, ideértve például a következőket:

  • teljes név
  • születési idő
  • állampolgárság

Ezen információk továbbításra kerülnek a kormányzati hatóságok részére, és hasznos eszközként szolgálhatnak a kormányok által végzett határellenőrzéshez vagy biztonsági célú adatfeldolgozáshoz.

A Bizottság 2022 decemberében előterjesztett két, a külső határok igazgatásának megkönnyítésére és a belső biztonság növelésére irányuló rendeletjavaslatot. A Tanács és az Európai Parlament 2024. március 1-jén megállapodott az új jogszabályokról.

A határokon átnyúló bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló uniós szabályok

A szervezett bűnözés és a terrorista tevékenységek gyakori velejárója a más országokba való utazás is. Mivel a Schengeni Egyezményből fakadóan megszűnt az ellenőrzés a belső határokon, az EU előírja a személyes adatok bűnüldöző hatóságok közötti cseréjét.

Az utasnyilvántartási rendszer kiegészíti azokat a már meglévő eszközöket, amelyek a határokon átnyúló bűnözés elleni sikeres küzdelemhez szükségesek. A PNR-adatok kezelése lehetővé teszi, hogy a bűnüldöző hatóságok felfigyeljenek olyan személyekre, akik esetében addig nem merült fel bűncselekmény vagy terrorizmus gyanúja, majd e gyanút konkrét adatelemzésekkel igazolni vagy cáfolni tudják.

A legtöbb uniós tagállam már használ PNR-adatokat, amelyekhez nemzeti jogszabályok alapján a rendőrség és más hatóságok is hozzáférnek. Az uniós utasnyilvántartási rendszer harmonizálja a tagállamok jogi rendelkezéseit, és ezzel kiküszöböli a jogbizonytalanságot és a biztonsági hiányosságokat, miközben az adatok védelmét is garantálja.

Az EU már aláírta azokat a megállapodásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az uniós légi fuvarozók utasnyilvántartási adatokat továbbítsanak az Egyesült Államoknak és Ausztráliának.

A Tanács 2020 februárjában határozatot fogadott el, amelyben jóváhagyta, hogy az EU tárgyalásokat kezdjen Japánnal egy PNR-megállapodásról.

A Tanács 2025 áprilisában határozatot fogadott el, amellyel hivatalosan megkötötte az EU és Kanada közötti, a PNR-adatok továbbításáról és kezeléséről szóló megállapodást.

A PNR-irányelv célja, hogy szabályozza egyrészt azt, hogy a légitársaságoknak miként kell továbbítaniuk a PNR-adatokat a nemzeti hatóságok részére, másrészt pedig azt, hogy miként kell kezelni ezeket az adatokat. Az irányelv értelmében a légitársaságok kötelesek rendelkezésre bocsátani az EU-ba tartó vagy onnan induló légi járatokra vonatkozó utasnyilvántartási adatokat. A tagállamoknak arra is lehetőségük van – bár ez nem kötelező –, hogy bizonyos EU-n belüli járatokra vonatkozóan is gyűjtsék a PNR-adatokat.

Az irányelv értelmében az összegyűjtött PNR-adatokat kizárólag terrorcselekmények és súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése, kivizsgálása és a vádeljárás lefolytatása érdekében szabad kezelni.

E tevékenységek keretében az utasnyilvántartási adatok többféleképpen is felhasználhatók, nevezetesen:

  • az utasok meghatározott kockázati kritériumok alapján történő, érkezés vagy indulás előtti kockázatértékeléséhez, illetve konkrét személyek azonosításához
  • az említett kockázati kritériumok kidolgozásához
  • konkrét nyomozásokhoz vagy vádeljárásokhoz

A személyes adatok védelméhez és a magánélet tiszteletben tartásához, valamint a megkülönböztetésmentességhez fűződő alapvető jogok védelme érdekében az irányelvben számos korlátozás szerepel az utasnyilvántartási adatok továbbítására, kezelésére és megőrzésére vonatkozóan:

  • az irányelv tiltja az érzékeny adatok gyűjtését és felhasználását
  • az utasnyilvántartási adatok legfeljebb 5 évig őrizhetők meg, és 6 hónap elteltével alkalmatlanná kell tenni azokat az érintettek személyazonosságának közvetlen megállapítására
  • a tagállamoknak az adatok kezeléséért és védelméért felelős utasadat-információs egységet kell felállítaniuk, amelynek tagjai között egy adatvédelmi tisztviselőnek is kell lennie
  • a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az utasok világos tájékoztatást kapjanak az utasnyilvántartási adatok gyűjtéséről, valamint a jogaikról
  • hátrányos joghatással járó vagy valamely személyt súlyosan érintő döntés nem alapulhat kizárólag az utasnyilvántartási adatok automatizált kezelésén
  • az utasnyilvántartási adatok harmadik országok részére történő továbbítására csak nagyon korlátozott körülmények között, eseti jelleggel kerülhet sor

Legutóbbi frissítés: 2025. április 15.