Skip to content
  • Környezetvédelmi Tanács

Környezetvédelmi Tanács, 2017.6.19., 2017. június 19.

Az ülés főbb eredményei

Párizsi Megállapodás

A Tanács nyilvános ülés keretében megvitatta a nemzetközi éghajlat-politika területével kapcsolatos legújabb fejleményeket. A környezetvédelmi miniszterek kifejtették véleményüket az amerikai kormány azon egyoldalú döntésével kapcsolatban, hogy az USA kilép a Párizsi Megállapodásból, és egyhangúan üdvözölték a Külügyek Tanácsának ugyanaznap tartott ülésén e témában elfogadott következtetéseket.

A miniszterek egységesen megerősítették szilárd elkötelezettségüket e jogilag kötelező erejű globális megállapodás gyors és teljes körű végrehajtása mellett. Az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez felelősségteljes globális irányításra van szükség. Az EU és tagállami készen állnak arra, hogy betöltsék ezt a vezető szerepet. A téma az Európai Tanács e heti, 2017. június 22–23-i ülésének napirendjén is szerepel majd.

„Az éghajlatváltozás elleni fellépés kérdésében nincs helye az elbizonytalanodásnak. Jövőnk szavatolása érdekében bolygónkat tiszta és fenntartható hellyé kell tenni. Kollégáimmal együtt a mai napon megerősítettük az uniós külügyminiszterek azon véleményét, hogy a Párizsi Megállapodás megfelel a célnak és nem újratárgyalható. Az EU és tagállamai már gőzerővel dolgoznak az ez év novemberében, Bonnban megrendezésre kerülő COP 23 konferencia előkészítésén, és megkezdték a Párizsi Megállapodás teljes körű végrehajtását. Globális partnereinktől kivétel nélkül ugyanezt várjuk.”  

Dr. Jose A. Herrera, Málta fenntartható fejlesztési, környezetvédelmi és klímaügyi minisztere 

Az EU elkötelezett amellett, hogy 2030-ig az 1990-es szinthez képes legalább 40%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ez a célkitűzés az EU és az uniós tagállamok 2015 márciusában benyújtott tervezett nemzeti vállalását jelenti a Párizsi Megállapodás keretei között. E célérték elérése érdekében 2030-ig az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe tartozó ágazatokban 43%-kal, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli ágazatokban pedig 30%-kal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2005-ös szinthez képest. Az EU jelenleg is dolgozik az idevágó új jogszabályok hatályba léptetésén.

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli ágazatokban: közös kötelezettségvállalás és LULUCF

A Tanács vitát tartott arról a két jogalkotási javaslatról, melyek célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli ágazatokban. E két javaslat a közös kötelezettségvállalásról szóló rendeletre, illetve a földhasználatról, földhasználat-megváltoztatásról és erdőgazdálkodásról (LULUCF) szóló rendeletre irányul.

A miniszterek áttekintették az eddig elért eredményeket, és véleményt cseréltek a két javaslat főbb lezáratlan kérdéseivel kapcsolatban, ezen belül is mindenekelőtt az új biztonsági többlettartalék bevezetéséről a közös kötelezettségvállalásról szóló rendeletben, illetve az erdőkre vonatkozó referenciaszintek megállapításáról a LULUCF-rendeletben.

A delegációk értékes politikai iránymutatással szolgáltak az e két kérdéssel kapcsolatos következő lépéseket illetően. A Tanácsban ez alapján fog folytatódni a munka annak érdekében, hogy még az év vége előtt ki lehessen alakítani a kapcsolódó tárgyalási álláspontot.

„A máltai elnökség alatt jelentős eredményeket értünk el az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli ágazatokra vonatkozó jogalkotási dokumentumokat illetően. Véleményem szerint már nem vagyunk messze a megállapodástól, mindazonáltal a tagállamok részéről további erőfeszítésekre van szükség. A mostani helyzetben minden eddiginél fontosabb, hogy teljesítsük a 2030-as uniós kibocsátáscsökkentési célkitűzést. Közös vállalásunk teljesítése közös felelősséget jelent. Bizonyos vagyok benne, hogy az észt elnökség alatt sikerül majd kompromisszumra jutni a kérdésben.”  

Dr. Jose A. Herrera, Málta fenntartható fejlesztési, környezetvédelmi és klímaügyi minisztere

Az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszeren kívüli ágazatok részét képezik az EU azon fő eszközeinek, amelyek az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére, valamint a Párizsi Megállapodás keretében tett uniós kötelezettségvállalások teljesítésére irányulnak.

Uniós cselekvési terv a természetért, az emberekért és a gazdaságért

A Tanács következtetéseket fogadott el „Uniós cselekvési terv a természetért, az emberekért és a gazdaságért” címmel. A cselekvési terv javítani fogja a természetvédelmi irányelvek végrehajtását, hogy ezáltal maradéktalanul ki lehessen aknázni a bennük rejlő lehetőségeket.

A miniszterek kijelentették, hogy támogatják a szóban forgó uniós cselekvési tervet, melynek célja, hogy négy kiemelt terület és tizenöt konkrét intézkedés segítségével felszámolja a végrehajtást illetően azonosított több hiányosságot.

A következtetések egyértelművé teszik, hogy az Unió szilárdan elkötelezett a fajok és a természetes élőhelyek védelme mellett, mint ahogy amellett is, hogy eredményeket érjen el a 2020-ig teljesítendő idevágó uniós célt, azaz a biológiai sokféleség csökkenésének és az ökoszisztéma-szolgáltatások romlásának a megállítását és visszafordítását illetően.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Környezetvédelmi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 14.