- Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács
Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács, 2024. május 7.
Főbb eredmények
A nők gazdasági szerepvállalása és pénzügyi függetlensége
A Tanács jóváhagyta a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) jelentése alapján készült, „A nők gazdasági szerepvállalása és pénzügyi függetlensége: út a nemek közötti érdemi egyenlőséghez” című következtetéseket.
A következtetésekben a Tanács erőteljesebb intézkedéseket szorgalmaz a nők gazdasági szerepvállalásának és pénzügyi függetlenségének többek között a következők révén történő előmozdítása érdekében: a nemek közötti egyenlőség szempontjának a gazdasági és pénzügyi politikákba és jogszabályokba való beépítése, a nemi alapú gazdasági bántalmazás elleni küzdelem, a nemek közötti bérszakadék kezelése, valamint a nemekre lebontott adatok elérhetőségének javítása olyan kulcsfontosságú területeken, mint a költségvetési politikák, a gazdasági bántalmazás, az egyéni vagyon és az ápolási-gondozási ágazat.
A pénzügyi függetlenség elengedhetetlen a nemek közötti valódi egyenlőséghez, mivel lehetővé teszi a nők számára, hogy maguk irányíthassák az életüket és döntéseiket. A nőket azonban túl gyakran akadályozzák a pénzügyi függetlenség elérésében olyan tényezők, mint a nemek közötti bérszakadék, a nyugdíjak egyenlőtlensége, az alacsony munkaerőpiaci részvétel és a tartós nemi sztereotípiák. Következtetéseiben a Tanács nagyobb erőfeszítésekre szólít fel mind uniós, mind nemzeti szinten azoknak az akadályoknak a jobb megértése és kezelése érdekében, amelyek gátolják az európai nőket a pénzügyi függetlenség elérésében.
Marie-Colline Leroy, esélyegyenlőségi, a nemek közötti egyenlőségért és a sokféleségért felelős belga államtitkár
- A Tanács következtetései: A nők gazdasági szerepvállalása és pénzügyi függetlensége: út a nemek közötti érdemi egyenlőséghez
-
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
- A nyilvános ülésről készült felvétel
Az egyenlő bánásmódról szóló irányelv
A miniszterek irányadó vitát tartottak a személyekkel szembeni, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének – a foglalkoztatástól eltérő területeken történő – alkalmazásáról szóló tanácsi irányelvjavaslatról (az egyenlő bánásmódról szóló irányelv).
A megbeszélés középpontjában a tárgyalások során már elért eredmények, valamint az általános megközelítés (a tanácsi álláspontra vonatkozó kompromisszum) kialakítása érdekében a belga elnökség alatt még meghozandó intézkedések álltak.
A tagállamok túlnyomó többsége támogatta a kompromisszumos szöveget annak jelenlegi formájában, és az irányelv gyors elfogadására szólított fel. Két tagállam azonban továbbra is mérlegelte az irányelv végrehajtásának lehetséges pénzügyi és adminisztratív hatásait, egy tagállam pedig megkérdőjelezte, hogy szükség van-e uniós szintű jogszabályra ezen a területen.
-
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
- Elnökségi háttéranyag az irányadó vitához
- A nyilvános ülésről készült felvétel
Nők a közéletben
A Tanács irányadó vitát tartott a nők közéletben betöltött szerepéről, különös tekintettel arra, hogy a nők alulreprezentáltak az EU-ban a vezetői és politikai döntéshozói szerepkörökben.
A miniszterek megvitatták a nők előtt álló kihívásokat a politikában, ideértve a nemi alapú erőszakot (különös tekintettel az online zaklatásra és a gyűlöletbeszédre), a nemi sztereotípiákat és a gondozási feladatok egyenlőtlen elosztását, és megjegyezték, hogy ezek a problémák gyakran jelentősebbek a kiszolgáltatott helyzetű csoportokhoz tartozó nők esetében. Bemutatták azokat a stratégiákat és mechanizmusokat, amelyeket a nők képviseletének a döntéshozatalban való növelése, valamint a nemek közötti egyenlőségnek a vezetői munkakörökben történő előmozdítása érdekében az országukban alkalmaznak.
A tagállamok feltárták továbbá azokat a lehetséges kezdeményezéseket, amelyeket uniós szinten be lehetne vezetni a nők közéleti részvételének további előmozdítása érdekében, ideértve a következőket: a bevált gyakorlatok cseréje; tudatosságnövelés; a nemek közötti egyenlőség dimenziójának általános érvényesítése valamennyi uniós szakpolitikában; a férfiak és nők egyenlő arányú képviselete az uniós szintű döntéshozói pozíciókban; és az egyenlőségközpontú Unió kiépítése iránti folyamatos elkötelezettséget bizonyító intézményi mechanizmusok, beleértve a 2025 utáni időszakra szóló, új uniós nemi esélyegyenlőségi stratégiát, az egyenlőségért felelős biztost és egy olyan biztosi testület létrehozását, amelyben egyenlő arányban képviseltetik magukat a nemek.
Egyéb
Az „Egyéb” napirendi pontok keretében a következőkkel foglalkoztak a miniszterek:
- a belga elnökség által szervezett rendezvények
- a belga elnökség tájékoztatása a Tanács foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi formációja elnevezésének esetleges módosításáról, amely elnevezésben nem szerepel az „egyenlőség” kifejezés
- a nők elleni erőszakról készült felméréssel kapcsolatos aktuális helyzet
- az EU isztambuli egyezményhez való csatlakozásának végrehajtásával kapcsolatos aktuális helyzet
- az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégia (2020–2025) végrehajtásáról szóló, hamarosan elkészülő bizottsági közlemény aktuális állása
- az EU rasszizmus elleni cselekvési tervének végrehajtása terén elért eredményekről szóló, küszöbön álló közlemény aktuális állása
- a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-bizottság tagságának megválasztásához az EU képviseletére jelölt személy
- A nemek közötti egyenlőségért felelős miniszterek nem hivatalos ülése (a belga elnökség honlapja)
- Magas szintű konferencia az LMBTIQ+-személyek jogairól (a belga elnökség honlapja)
- A nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem: a Tanács határozatot fogadott el az EU-nak az isztambuli egyezményhez való csatlakozásáról (sajtóközlemény, 2023. június 1.)
- Az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégia (2020–2025) (a Bizottság honlapja)
- Az EU rasszizmus elleni cselekvési terve a 2020–2025-ös időszakra (a Bizottság honlapja)
- A fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-bizottság (honlap)
- A nyilvános ülésről készült felvétel
„A” napirendi pontok
A Tanács „A” napirendi pontként elfogadott továbbá két olyan irányelvet, amelyek célja, hogy Unió-szerte megerősítsék az egyenlőséggel foglalkozó szervek szerepét, továbbá elfogadta a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet szolgáló irányelvet.
Az üléshez kapcsolódó dokumentumok
Előkészítő dokumentumok
- Ideiglenes napirend
- Ideiglenes „A” napirendi pontok
- Ideiglenes „A” napirendi pontok, 1. kiegészítés
-
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
Sajtóközlemények
- A Tanács elfogadta a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemről szóló legelső uniós jogszabályt
- 2024. 05. 07.
- Az egyenlőséggel foglalkozó szervek szerepének megerősítése EU-szerte: a Tanács elfogadott két irányelvet
- 2024. 05. 07.
- A Tanács elfogadta a Nyugat-balkáni Reform- és Növekedéstámogató Eszközt
- 2024. 05. 07.
Sajtóinformációk
Sajtókapcsolat
-
Emma O'Driscoll Press officer
- +32 475 88 48 33
- +32 2 281 48 10
Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.
Akkreditáció és sajtóesemények
Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.
Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.
Kövesse munkánkat!
- Iratkozzon fel e-mail-értesítéseinkre, hogy megkapja a legfrissebb információkat erről és a hasonló ülésekről.
- Kövesse az @EUCouncilPress-t a legújabb sajtóhírekért.
- X-címke: #EPSCO
Egyéb ülések: Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács
Korábbi ülések
Soron következő ülések
Legutóbbi frissítés: 2025. január 9.