"Böngészési élményének javítása érdekében sütiket használunk. A szükséges sütik feladata, hogy támogassák a Tanács honlapjának alapvető funkcióit. Az opcionális sütik segítségével anonim és összesített statisztikai kimutatásokat készítünk annak érdekében, hogy a honlap még inkább megfeleljen a felhasználók igényeinek.
Ha honlapunk látogatói hozzájárulnak ehhez, sütiket használunk, hogy összesített, anonim adatokat állítsunk elő böngészési szokásaikról. Ezeknek az adatoknak a segítségével kényelmesebbé igyekszünk tenni a böngészést honlapunkon.
Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács
Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (Foglalkoztatás és Szociálpolitika), 2023. október 9.
A fő eredmények
Az uniós tagállamok foglalkoztatási és szociális miniszterei Luxembourgban üléseztek, ahol megbeszélést folytattak a 2023. évi európai szemeszterről és az új technológiáknak a munkára gyakorolt hatásáról. Politikai megállapodást értek el a szociális gazdaságot támogató keret kidolgozására vonatkozó ajánlásról. Emellett tanácsi következtetéseket hagytak jóvá a mentális egészségről és a bizonytalan foglalkoztatásról, a romák megfelelő és deszegregált lakhatáshoz való egyenlő hozzáféréséről, valamint az önálló vállalkozók szociális védelméről. Ezen túlmenően a miniszterek vitát tartottak az európai szociális védelmi rendszerek megszilárdításáról és megerősítéséről is.
Az európai szemeszter és irányadó vita az igazságos digitális átállásról
Az európai szemeszter tárgykörében a miniszterek megvitatták az új technológiáknak a munkára gyakorolt hatásával, valamint az Európa igazságos digitális átállása felé vezető úttal kapcsolatos kérdéseket. A miniszterek hangsúlyozták különösen azt, hogy egyensúlyt kell teremteni a lehetőségek és az olyan kockázatok között, mint a digitális szakadék mélyülése, továbbá hogy szükség van a készségekre és az egész életen át tartó tanulásra, valamint hogy fontosak a munkavállalói és szociális jogok. Utaltak a mesterséges intelligenciával és a digitalizációval – ezen belül az algoritmikus irányítással – kapcsolatos lehetőségekre és kockázatokra. Ezenkívül áttekintették, hogy az európai szemeszter mennyiben segítheti a tagállamokat az igazságos digitális átállásra irányuló megfelelő intézkedések meghozatalában, és e tekintetben felhívták a figyelmet a szociális partnerek és a szociális párbeszéd szerepének jelentőségére.
Ezenfelül jóváhagyták a foglalkoztatási és szociális kihívásokkal kapcsolatos, a Foglalkoztatási Bizottság és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság által azonosított főbb üzeneteket. A legfontosabb megállapítások értelmében az Ukrajna elleni orosz agressziós háború, az energiaválság és az inflációs nyomások ellenére az uniós gazdaság viszonylag jól teljesített 2022-ben, a munkaerőpiac pedig reziliens maradt. A szociális jogok európai pillére meghatározza azt a keretet, amely a kedvező foglalkoztatási dinamikát ötvözi a szociális védelemre és a társadalmi befogadásra irányuló, szociális beruházások által támogatott szakpolitikákkal.
Az uniós tagállamok miniszterei elfogadták a 2023. évi foglalkoztatási iránymutatásokat: a 2022. évi iránymutatásokat megtartották, ugyanakkor a preambulumbekezdéseket – a foglalkoztatásra, a készségekre és a szegénységcsökkentésre vonatkozó 2030-as kiemelt célok és nemzeti célkitűzések figyelembevétele érdekében – kiigazították.
Az európai szemeszter továbbra is hatékony koordinációs eszközként szolgál a fenntartható és inkluzív gazdasági növekedés, a versenyképesség, a foglalkoztatás, valamint a megfelelő szociális védelem és társadalmi befogadás előmozdításához.
A szociális gazdaságot támogató keretek kialakítása
A miniszterek politikai megállapodásra jutottak a szociális gazdaság keretfeltételeinek fejlesztéséről szóló ajánlásról. A szociális gazdaság Európában több mint 13 millió munkahelyet biztosít és számos gazdasági ágazatban aktív, ugyanakkor fejlettsége EU-szerte eltérő.
Ez a legelső ajánlás ezzel a témával kapcsolatban, és számos intézkedést foglal magában a finanszírozáshoz való hozzáféréstől kezdve a közbeszerzésen át a szociális gazdaság láthatóságáig és elismeréséig. Az ajánlásban a Tanács felkéri a tagállamokat arra, hogy nyújtsanak erőteljesebb támogatást a szociális gazdaság szervezeteinek, továbbá ismerjék el a szociális gazdaság sajátos hozzáadott értékét a munkaerőpiaci és a társadalmi befogadás, a készségfejlesztés és a szociális innováció terén.
A szociális gazdaság szervezetei – így például a nonprofit szervezetek, a szövetkezetek és a szociális vállalkozások – foglalkoznak a társadalmunk előtt álló legnagyobb kihívások némelyikével, különösen ami a munkaügyi és társadalmi integrációt, valamint a társadalmi kohéziót illeti. Ugyanakkor sokkal többet tudunk még tenni a szociális gazdaság további fejlődésének támogatása érdekében a tagállamainkban és Unió-szerte egyaránt. Ki kell aknáznunk a szociális gazdaságban rejlő óriási lehetőségeket annak érdekében, hogy javítsuk a mindannyiunk előtt álló társadalmi és környezeti kihívásokra adandó válaszunkat, és biztosítsuk, hogy senki ne maradjon le.
Yolanda Díaz Perez, Spanyolország megbízott munkaügyi és a szociális gazdaságért felelős minisztere
A Tanács – a szociális jogok európai pillére további támogatásának és megvalósításának célját szem előtt tartva – következtetéseket hagyott jóvá a mentális egészségről és a bizonytalan foglalkoztatásról. Ez az első olyan tanácsi következtetés, amely a mentális egészség és a foglalkoztatás, ezen belül is elsősorban a bizonytalan – vagyis a rosszul fizetett és a védelmet nem biztosító – foglalkoztatás közötti összefüggésekkel foglalkozik.
A következtetésekben a Tanács felkéri a tagállamokat, az Európai Bizottságot és a szociális partnereket, hogy hozzanak különböző intézkedéseket a munkafeltételek javítása, a mentális egészség védelme és a munkahelyi pszichoszociális kockázatok megelőzése érdekében. Ezek közé tartoznak a szakpolitikák kidolgozásával, a jogszabályok érvényesítésével, a figyelemfelkeltéssel, valamint az adatgyűjtéssel és -elemzéssel kapcsolatos intézkedések.
A bizonytalan munkafeltételek elleni küzdelem a munkahelyi pszichoszociális kockázatok kialakulásának egyik legjobb ellenszere. E következtetések jelentős lépést jelentenek a mentális egészség fontosságának elismerése, valamint a munkavállalók pszichológiai jóllétének aktív előmozdítása felé.
Yolanda Díaz Perez, Spanyolország megbízott munkaügyi és a szociális gazdaságért felelős minisztere
Munkaebéd – megbeszélés a munkaidővel kapcsolatos kérdésekről
A miniszterek munkaebéd keretében véleménycserét folytattak a heti munkaidő csökkentésére irányuló kezdeményezésekről, és megvitatták, hogy az Európai Unió a jövőben milyen szerepet játszhatna a munkaidő hosszának rugalmas szabályozása tekintetében.
A romák megfelelő és deszegregált lakhatáshoz való egyenlő hozzáférése
A miniszterek következtetéseket hagytak jóvá a romák megfelelő és deszegregált lakhatáshoz való egyenlő hozzáféréséről. A következtetések a romák lakhatási helyzetének javítására és a szegregáció felszámolására irányulnak, hangsúlyozva egyúttal azt is, hogy megoldást kell találni a cigányellenesség problémájára, igénybe kell venni a rendelkezésre álló uniós forrásokat, és be kell vonni a romákat az őket érintő politikák alakításába.
A Tanács a következtetésekben felkéri a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket a romák lakhatási helyzetének javítása, valamint a szegregáció felszámolása érdekében azokon a helyeken, ahol léteznek szegregált romatelepek, továbbá hogy lépjenek fel az e közösségekkel szembeni megkülönböztetés ellen, és ruházzanak be a helyzet megváltoztatását célzó szakpolitikákba.
Ignacio Álvarez Peralta, Spanyolország szociális jogokért felelős államtitkára
Az európai szociális védelmi rendszerek megszilárdítása és megerősítése
A miniszterek irányadó vitát tartottak az európai szociális védelmi rendszerek megszilárdításáról és megerősítéséről. Megvitatták, hogy milyen hatást gyakorolt a szociális védelmi rendszerekre a Covid19-világjárvány, valamint Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújának inflációs következményei, figyelembe véve a zöld és digitális átállás által előidézett változásokat is.
Emellett véleményt cseréltek a megfelelő minimumjövedelemről szóló tanácsi ajánlás végrehajtásából levont tanulságokról, valamint arról, hogy miként lehetne kiterjeszteni a szociális védelmet a legveszélyeztetettebb csoportokra. Végezetül, megosztották egymással tapasztalataikat arról, hogy a technológiai fejlődés, különösen a mesterséges intelligencia hogyan segíthetne a szociális biztonsági rendszerek koordinációja terén meglévő akadályok kezelésében.
Eltökélten dolgozunk együtt egy társadalmilag összetartó Európa megteremtésén, ahol minden polgár számára biztosított a befogadás, a méltóság és az esélyegyenlőség. Az EPSCO Tanács Madridban tartott júliusi nem hivatalos ülésén meghatározott ütemtervnek megfelelően a szociális beruházások fontosságával is foglalkoztunk. Elkötelezettek vagyunk az olyan tényalapú szakpolitikák mellett, amelyek célja annak biztosítása, hogy az összes szociális védelmi beruházás a lehető leggyümölcsözőbb legyen. A mai ülés újabb fontos lépés ezen az úton. Európa magáénak vallja azt az elképzelést, hogy a társadalmi haladásnak és a gazdasági fejlődésnek kéz a kézben kell járnia az egyenlőtlenségek csökkentése, a foglalkoztatási és szociális lehetőségek biztosítása, valamint a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjainak védelme érdekében.
José Luis Escrivá, Spanyolország megbízott szociális biztonsági, migrációs, és a társadalmi befogadásért felelős minisztere
A miniszterek a szociális védelem terén legelső alkalommal hagytak jóvá olyan következtetéseket, amelyek középpontjában kifejezetten az önálló vállalkozók állnak. E következtetések alapját a munkavállalók és az önálló vállalkozók szociális védelemhez való hozzáféréséről szóló, 2019-ben elfogadott tanácsi ajánlás, valamint az annak végrehajtásából levont tanulságok képezik.
A következtetésekben a Tanács felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szükség esetén tegyenek intézkedéseket a fennmaradó különbségek megszüntetése érdekében, ezzel egyidejűleg figyelembe véve a nemzeti szociális védelmi rendszer természetét érintő nemzeti körülményeket és preferenciákat.
Az önálló vállalkozók az európai gazdaság és innováció kulcsfontosságú szereplői, ezért Európa-szerte biztosítanunk, illetve javítanunk kell szociális védelmüket annak érdekében, hogy tisztességes munka- és életkörülményeket nyújthassunk számukra. A társadalmi szempontból erős, szociális irányultságú Európa most tehát minden eddiginél fontosabb.
José Luis Escrivá, Spanyolország megbízott szociális biztonsági, migrációs, és a társadalmi befogadásért felelős minisztere
Az „Egyéb” napirendi pont keretében az elnökség és a Bizottság tájékoztatta a minisztereket a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről szóló irányelvjavaslat aktuális állásáról.
Végezetül a miniszterek tájékoztatást kaptak az október 25-én, „A munkavállalókat és a vállalkozásokat szolgáló sikeres európai gazdaság építőköveinek lerakása” címmel tartandó Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozóról.
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
A spanyol elnökség beszámolt a minisztereknek a hivatali ideje alatt szervezett nem hivatalos miniszteri találkozókról, konferenciákról és magas szintű rendezvényekről.
Ez a tartalom jelenleg csak az alábbi nyelv(ek)en érhető el:
A Bizottság tájékoztatta a tagállami minisztereket az európai gyermekgarancia és a nemzeti cselekvési tervek végrehajtásáról, az európai fogyatékossági kártya és a fogyatékossággal élő személyek európai parkolási kártyája létrehozásáról szóló javasolt irányelvről, valamint a kompetenciafejlesztési pályákról szóló jelentésről.