Az EU és az Európai Gazdasági Térség kapcsolatai
Az Európai Gazdasági Térség (EGT) kiterjeszti az EU egységes piacát Izlandra, Liechtensteinre és Norvégiára, lehetővé téve az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad mozgását, egyben előmozdítva a szoros politikai és gazdasági együttműködést.
Mi az Európai Gazdasági Térség?
Az Európai Gazdasági Térség (EGT) 1994 januárjában jött létre egy olyan megállapodással, amely az Európai Unió tagállamait és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országait egy egységes belső piac keretében fogta össze.
EGT-tagok
Az Európai Gazdasági Térség 30 országból áll: a 27 uniós tagállamból és három EFTA-országból.
Az EFTA maga négy országból áll (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc), ám Svájc nem tagja az Európai Gazdasági Térségnek, mivel a svájci szavazók egy 1992 decemberében tartott népszavazáson elutasították az EGT-ben való részvételt. Az EU Svájccal fennálló kapcsolatait számos külön megállapodás szabályozza.
Előnyök
Az Európai Gazdasági Térség mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára előnyös, azáltal, hogy az EU belső piacát kiterjeszti Izlandra, Liechtensteinre és Norvégiára. Az EGT-megállapodás azonos jogokat biztosít és azonos kötelezettségeket ír elő az egységes piacon a polgárok és a gazdasági szereplők számára az EGT-ben.
A polgárok számára az EGT lehetővé teszi a személyek szabad mozgását, így – az alkalmazandó szabályok tiszteletben tartása mellett – megkönnyíti, hogy a részt vevő országokban éljenek, dolgozzanak, tanuljanak, illetve vállalkozást alapítsanak.
A vállalkozások az EGT-nek köszönhetően nagyobb piachoz férnek hozzá és azonos szabályok vonatkoznak rájuk, így könnyebbé válik az áruk és szolgáltatások kereskedelme, és kiszámíthatóbb feltételek mellett lehet határokon átnyúló gazdasági tevékenységet folytatni.
Kivételek
Az EGT-megállapodás nem terjed ki a következő uniós szakpolitikákra:
- közös agrárpolitika, illetve közös halászati politika
- vámunió
- közös kereskedelempolitika
- közös kül- és biztonságpolitika
- bel- és igazságügy (az EGT-tag EFTA-államok ugyanakkor a schengeni térség részét képezik)
- közvetlen és közvetett adózás
- gazdasági és monetáris unió
Az Európai Gazdasági Térség irányítása
Az EGT kétpilléres intézményi struktúrán alapul, amely uniós intézményeket, illetve az EGT-tag EFTA-államokat képviselő intézményeket foglal magában. Ez biztosítja, hogy a vonatkozó uniós szabályok beépüljenek az EGT-megállapodásba, és azokat valamennyi részt vevő országban következetesen alkalmazzák, ugyanakkor tiszteletben tartsák mindkét fél autonómiáját.
EGT-intézmények és döntéshozó szervek
Az EGT-megállapodás értelmében közös intézmények jöttek létre, amelyek támogatják az EU és az EGT-tag EFTA-államok közötti együttműködést. Ezen intézmények felügyelik a megállapodás végrehajtását, beépítik az új jogszabályokat és biztosítják a közös szabályok hatékony alkalmazását.
A Vegyes Bizottság
Az EGT Vegyes Bizottság gondoskodik az EGT-megállapodás napi működéséről. A Vegyes Bizottságban jelen vannak mind az EU, mind az EGT-tag EFTA-államok képviselői, akik a vonatkozó uniós jogszabályokat beépítik a megállapodásba. A határozatok konszenzussal születnek.
Az EGT-Tanács
Az EGT-Tanács politikai iránymutatást nyújt az EGT-megállapodás végrehajtásához. A szerv általában évente kétszer ülésezik. Tagjai az Európai Unió Tanácsának tagjai, az Európai Bizottság képviselői és az EGT-tag EFTA-államok külügyminiszterei.
A Tanács áttekinti az EGT-megállapodás működését, valamint megvitatja a közös politikai és gazdasági érdekű kérdéseket.
Az EFTA Felügyeleti Hatóság
Az EFTA Felügyeleti Hatóság azt követi nyomon, hogy Izland, Liechtenstein és Norvégia megfelelően hajtja-e végre és alkalmazza-e az EGT-megállapodásban a belső piacra vonatkozó szabályokat.
Szerepe hasonló ahhoz, mint amit az Európai Bizottság játszik az EU-n belül. Szükség esetén kivizsgálhatja az EGT-szabályok esetleges megsértését, és a szabályok végrehajtására irányuló eljárásokat kezdeményezhet.
Az EFTA-Bíróság
A Luxembourgban található EFTA-Bíróság biztosítja az EGT-szabályok következetes értelmezését és alkalmazását Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában. A Bíróság eljár az EFTA Felügyeleti Hatóság által indított kötelezettségszegési eljárásokban, tanácsadó véleményeket ad ki a nemzeti bíróságoknak az EGT-jog értelmezéséről, és elbírálja a Felügyeleti Hatóság határozatai elleni fellebbezéseket.
Az európai uniós intézmények szerepe
Az uniós intézmények központi szerepet játszanak az EGT-megállapodás működésének biztosításában. Az Európai Bizottság jogszabályjavaslatokat terjeszt elő, és képviseli az EU-t az EGT Vegyes Bizottságban, az Európai Unió Tanácsa pedig politikai iránymutatást nyújt az EGT-Tanács keretében. Az Európai Külügyi Szolgálat is hozzájárul az EGT-tag EFTA-államokkal folytatott politikai párbeszédhez.
Együttműködés a belső piacon túl
Az EGT-megállapodás keretein túl és az EU belső piacán való részvétel mellett az EU és az EGT-tag EFTA-országok szorosan együttműködnek a közös érdekű területeken. Az együttműködés politikai párbeszéd, közös kezdeményezések és az európai programokban való részvétel révén valósul meg.
Politikai együttműködés
Az EU és az EGT-tag EFTA-országok rendszeres politikai párbeszédet folytatnak az európai és a nemzetközi kérdésekről. Ez az együttműködés lehetővé teszi számukra, hogy véleményt cseréljenek, és adott esetben összehangolják álláspontjukat az európai kontinens egészét érintő kihívásokkal kapcsolatban.
Az együttműködés többek között az alábbi területeken zajlik:
- kül- és biztonságpolitika, egyebek mellett a nemzetközi fejleményekről, a regionális stabilitásról és a közös biztonsági kihívásokról folytatott megbeszélések
- az Ukrajnának nyújtott támogatás és a szabályokon alapuló nemzetközi rend
- energiabiztonság és energetikai reziliencia
- éghajlatváltozás és globális környezeti kihívások
- gazdasági biztonság és versenyképesség
Együttműködés más területeken
Az alábbi területekre irányuló uniós programokban és kezdeményezésekben való részvétel révén az EGT-tag EFTA-országok hozzájárulnak az európai együttműködéshez és élvezik annak előnyeit:
kutatás és innováció – többek között a tudományos együttműködést támogató uniós kutatási programokban és kezdeményezésekben (például a Horizont Európa programban) való részvétel révén
oktatás, képzés, ifjúság és kultúra – a csereprogramokat, a készségfejlesztést és az intézmények közötti együttműködést előmozdító programok (például az Erasmus+ és a Kreatív Európa program) révén
környezetvédelem és éghajlat-politika – többek között a zöld átállással és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos együttműködés (pl. a LIFE programon keresztül)
digitális átalakulás – többek között a digitális konnektivitás, az innováció és a biztonságos digitális környezet megerősítésére irányuló erőfeszítések (a Digitális Európa kezdeményezésen keresztül)
További információk
Az Unió egységes piaca: előnyök, tények és számadatok
Tudnivalók a schengeni térségről
Horizont Európa
Legutóbbi frissítés: 2026. szeptember 23.