Skip to content
  • Az Európai Unió Tanácsa
  • Sajtóközlemény
  • 2016. december 9. 16:50

A közös európai menekültügyi rendszer reformja: a Tanács készen áll az Eurodacról szóló tárgyalásokra

A Tanács jóváhagyta azt a megbízatást, mely az Eurodac-rendelet átdolgozásáról az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalásokra vonatkozik. E tárgyalási megbízatás alapján az elnökség megkezdi a tárgyalásokat az Európai Parlamenttel, mihelyst ez utóbbi elfogadja a saját álláspontját.

Ez a közös európai menekültügyi rendszer reformjának fontos eleme, egyik kiemelt prioritásunk. Örömmel látom, hogy a máltai elnökség jelentős eredményekre építhet.

Robert Kaliňák, Szlovákia belügyminisztere, a Tanács elnöke 

A miniszterek azzal fogadták el a szöveget, hogy a közös európai menekültügyi rendszer reformjával kapcsolatos más kérdésekhez kötődő részeket újra megvizsgálják, mihelyst róluk megállapodás született. A megbízatást aktualizálni fogják az információs rendszerek interoperabilitásáról folytatandó megbeszélések fényében.

A reform célja az Eurodac-rendszer adaptálása és megerősítése, illetve hatályának kiterjesztése a visszatérések elősegítése és az irreguláris migráció elleni küzdelem előmozdítása érdekében.

Az új javaslat jelenlegi formájában kiterjeszti az Eurodac-rendelet hatályát, hogy abba beletartozzon a tagállamok azon lehetősége, hogy olyan harmadik országbeli állampolgárokra és hontalan személyekre vonatkozó adatokat tároljanak és azokban keressenek, akik nem folyamodtak nemzetközi védelem iránt, és akikről megállapították, hogy irregulárisan tartózkodnak az EU területén, annak érdekében, hogy őket visszatérés vagy visszafogadás céljából azonosítani lehessen. A hatály kiterjesztése, illetve az Eurodac bűnüldöző hatóságok általi igénybevételének egyszerűsítése segíteni fog a tagállamoknak a biztonság megőrzésében az EU területén.

Kiegészítő biometrikus adat (arckép) gyűjtése mellett a tagállamoknak módja lesz az Eurodacban a személyekre vonatkozóan több alfanumerikus adatot is tárolni, így például nevet, születési dátumot, állampolgárságot, személyazonossági adatokat, vagy úti okmányokat.

Háttér

Az Eurodac ujjlenyomatok összevetésére szolgáló biometrikus adatbázis, mely segít az uniós tagállamoknak és az adatbázisban részt vevő társult országoknak annak ellenőrzésében, hogy egy adott menedékkérő korábban kért-e már menedéket egy másik európai államban, vagy hogy tetten érték-e korábban Európa területére való illegális belépés közben. Célja, hogy megkönnyítse az európai államok számára annak eldöntését, melyikük feladata a menedékkérelem vizsgálata, és hogy segítsen a dublini rendelet alkalmazásában.

A Bizottság azt követően, hogy 2016. április 6-án közleményt adott ki a közös európai menekültügyi rendszer reformjáról, májusban és júliusban hét jogalkotási javaslatot nyújtott be, többek között az Eurodac-rendeletre irányuló fenti javaslatot az alábbiak érdekében:

  • a KEMR működésének javítása a menedékkérőkkel való bánásmód és az elismerő menekültügyi határozatok aránya terén a tagállamok között fennálló különbségek megszüntetése révén;
  • a továbbutazások számának csökkentése és hozzájárulás ahhoz, hogy a tagállamok egyenlőbben osztozzanak a segítségre szorulóknak nyújtandó védelem felelősségében.

 

Ülések

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Legutóbbi frissítés: 2024. január 13.