Skip to content
  • Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács

Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács (Távközlés), 2022. június 3.

Főbb eredmények

Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályjavaslatot illetően a Tanács áttekintette az eddig elért eredményeket, és jóváhagyta az elnökség által ezen eredményekről benyújtott jelentést.

Az Európai Bizottság által 2021 áprilisában előterjesztett rendelettervezetet kulcsfontosságú eleme azon uniós szakpolitikának, amelynek célja előmozdítani a megbízható, az alapvető jogokat tiszteletben tartó mesterséges intelligencia európai szintű fejlesztését és elterjedését.

A javaslat egységes, horizontális jogi keretet határoz meg a mesterséges intelligenciára vonatkozóan, célja pedig:

  • biztosítani, hogy az uniós piacon forgalomban lévő és az Európai Unióban – akár nem uniós szolgáltatók által – alkalmazott mesterségesintelligencia-rendszerek tiszteletben tartsák az európai uniós értékeket és megfeleljenek az alapvető jogokra vonatkozó hatályos jogi aktusoknak
  • a mesterséges intelligenciába történő beruházások és a mesterséges intelligenciát érintő innováció elősegítése érdekében gondoskodni a jogbiztonságról
  • javítani az irányítást, valamint az alapvető jogokra és a mesterséges intelligencián alapuló rendszerekre alkalmazandó biztonsági követelményekre vonatkozó hatályos jogi aktusok hatékony érvényesítését

A miniszterek kijelentették, hogy támogatják a javaslat fő célkitűzéseit, és nyugtázták az elért eredményekről készített jelentést. A Tanács keretében végzett munka a cseh elnökség alatt folytatódik majd.

Az európai digitális személyazonossági keret

A Tanács áttekintette az európai digitális személyazonossági keret létrehozásáról szóló rendeletjavaslat terén elért eredményeket, és jóváhagyta az elnökség által ezen eredményekről készített jelentést. A javasolt új keret létrehozása a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról szóló 2014-es rendelet (eIDAS-rendelet) módosítását jelenti. Az eIDAS-rendelet lefektette egy olyan rendszer alapjait, amelyben biztonságosan lehet online szolgáltatásokat igénybe venni és tranzakciókat lebonyolítani az EU tagállamai között.

A javaslat célja biztosítani, hogy a polgárok és a vállalkozások egy digitális személyiadat-tárcán keresztül egyetemesen hozzáférhessenek a biztonságos és megbízható elektronikus azonosításhoz és hitelesítéshez. E tárca használatát el kell ismerniük az uniós közszféra szerveinek, valamint az erős felhasználóhitelesítést igénylő magánszolgáltatóknak és az online óriásplatformoknak. A javaslat az azonosítási attribútumok, valamint a személyazonossághoz kapcsolódó információk megosztását szabályozó jogi keretet is létrehozza. Rendelkezik továbbá a felhasználók ellenőrzéséről és az adatvédelemről, valamint a személyazonosító adatoknak a kért konkrét szolgáltatás igényeire korlátozott, célzott megosztásáról.

A miniszterek kijelentették, hogy támogatják a javaslat fő célkitűzéseit, és nyugtázták az elért eredményekről készített jelentést. A Tanács keretében végzett munka a cseh elnökség alatt folytatódik majd.

Adatmegosztási jogszabály

A Tanács megvizsgálta a méltányos adathozzáférésre és adatfelhasználásra vonatkozó harmonizált szabályokról szóló rendelettel kapcsolatban tett előrelépést.

A javaslat legfontosabb célja biztosítani az adatokból származó értékeknek az adatgazdaság szereplői közötti méltányos elosztását, valamint elősegíteni az adatokhoz való hozzáférést és az adatok felhasználását. Horizontális jogszabályról van szó, amelyet a tervek szerint hamarosan további, ágazatspecifikus jogszabályok fognak kiegészíteni. E jogalkotási javaslat tehát fontos lépést jelent az európai adatgazdaság kiépítésében.

A miniszterek kijelentették, hogy támogatják a javaslat fő célkitűzéseit, és nyugtázták az elért eredményekről készített jelentést. A Tanács keretében végzett munka a cseh elnökség alatt folytatódik majd.

Digitális és zöld átállás

A Tanács az elnökség által készített feljegyzés alapján irányadó vitát tartott a digitális és a zöld átállásról. A miniszterek foglalkoztak azzal is, hogy miként lehet mérni és értékelni a digitális technológia környezeti hatását, továbbá megvitatták a gazdaság zöld átállását szolgáló fenntartható digitális technológia kifejlesztésének lehetőségeit.

A miniszterek konkrétabban véleményt cseréltek azzal kapcsolatban, hogy van-e lehetőség európai szinten a digitális környezeti lábnyom mérésére szolgáló módszerek bevezetésére, tekintettel arra, hogy ebben más ágazatok környezeti lábnyomának csökkentésére is nagy potenciál rejlik. Megvitatták továbbá, hogy milyen konkrét célokat kellene Európának 2030-ra kitűznie, illetve hogy milyen eszközöket kellene európai szinten prioritásként kezelni a digitális ágazat (ideértve a digitális berendezéseket is) legfontosabb környezeti költségtényezőinek kezelése és az átállást elősegítő felhasználás és szolgáltatások ösztönzése érdekében.

A miniszterek hangsúlyozták: mindamellett, hogy a tiszta digitális technológiák intelligens használata kulcsfontosságú tényező lehet az éghajlat-politikai fellépés, a környezeti fenntarthatóság és az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérése szempontjából, az információs és kommunikációs technológiák (IKT) ágazatának gondoskodnia kell a digitális technológiák és termékek környezetbarát tervezéséről és bevezetéséről is.

Megállapították, hogy Európa globális szinten versenyképes lehet a zöld technológiák piacán, mégpedig amennyiben előmozdítja az innovatív technológiákat, az energiahatékony elektronikát és az IKT-megoldások környezeti fenntarthatóságát. A miniszterek rámutattak, hogy létre kell hozni a digitális környezeti lábnyom mérésére szolgáló módszertant, ki kell tűzni a 2030-ra elérendő célokat, továbbá ki kell dolgozni a digitális és zöld átállás európai szintű, ambiciózus stratégiáját.

Egyéb

Az „Egyéb” napirendi pont keretében az elnökség tájékoztatta a minisztereket a folyamatban lévő jogalkotási javaslatok aktuális állásáról.

Az elnökség beszámolt a minisztereknek az elektronikus hírközlési adatvédelmi rendeletre (online adatvédelem) vonatkozó, Tanácson belüli munka állásáról, valamint a javaslattal kapcsolatban az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalásokról, többek között a 2022. március 31-i háromoldalú egyeztetés eredményéről.

A digitális évtizedhez vezető útról szóló határozattervezetet illetően az elnökség tájékoztatta a minisztereket, hogy az Állandó Képviselők Bizottsága 2022. május 11-én jóváhagyta a megbízást az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalásokhoz.

Az Unió egész területén magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedésekről szóló irányelvvel (átdolgozott NIS-irányelv vagy NIS 2 irányelv) kapcsolatban az elnökség ismertette a miniszterekkel az Európai Parlamenttel 2022. május 12-én elért ideiglenes megállapodást.

Az elnökség emellett tájékoztatást nyújtott a digitális évtizedre vonatkozó digitális jogokról és elvekről szóló európai nyilatkozat aktuális állásáról is.

Az elnökség és más delegációk tájékoztatták a minisztereket a Nemzetközi Távközlési Egyesület 2022. szeptember 26. és október 14. között Bukarestben tartandó meghatalmazotti konferenciájáról.

Az osztrák, a cseh és a szlovák delegáció emellett beszámolt a 2022. március 3-án, Brüsszelben tartott, „Digitális humanizmus és mesterséges intelligencia” elnevezésű magas szintű munkaértekezlet eredményéről.

Végezetül a soron következő cseh elnökség bemutatta a 2022 második félévére szóló munkaprogramját.

Illusztráció: Európa digitalizációja
Európa digitalizációja (Infografika)

Európa digitalizációja (Infografika)

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Előkészítő dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 16.