Skip to content
  • Mezőgazdasági és Halászati Tanács

A mezőgazdasági és halászati miniszterek nem hivatalos videokonferenciája, 2021. január 25.

Főbb eredmények

A miniszterek számos témával foglalkoztak egész napos nem hivatalos videokonferenciájuk során: irányt mutattak az EU és az Egyesült Királyság közötti azon hivatalos kétoldalú egyeztetések megkezdéséhez, amelyek célja a 2021. évi (és egyes állományok esetében a 2022. évi) végleges halászati lehetőségek meghatározása, számba vették a legfrissebb kereskedelmi fejleményeknek az uniós mezőgazdasági ágazatra gyakorolt hatásait és az ezek alapján felmerülő lehetőségeket, valamint áttekintették a 2020 utáni közös agrárpolitikára vonatkozó reformcsomaggal kapcsolatos intézményközi tárgyalások aktuális állását.

A portugál elnökség a prioritásai ismertetésével kezdte az ülést: az elnökség egyik legfőbb célja, hogy tavasszal lezáruljanak a KAP-reformmal kapcsolatos tárgyalások. Az elnökség a mezőgazdaság területén további prioritásként említette a vidékfejlesztési stratégiát, a peszticidek fenntartható használatáról szóló tanácsi határozatot, valamint az ENSZ élelmezési rendszerekről szóló csúcstalálkozóján képviselendő uniós prioritások meghatározását. A halászat terén pedig a következőkre kíván összpontosítani: megállapodás a főbb halászati lehetőségekről az Egyesült Királysággal és Norvégiával, az új Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alapról szóló rendelet véglegesítése, valamint általános megközelítés elérése az ellenőrzési rendszer felülvizsgálatáról.

Halászat

A miniszterek megvitatták az EU és az Egyesült Királyság közötti azon hivatalos kétoldalú egyeztetések megkezdését illető prioritásaikat, amelyek célja meghatározni a 2021. évi végleges halászati lehetőségeket a közösen kezelt állományokra vonatkozóan (a közös mélytengeri állományokra vonatkozóan pedig a 2021. és 2022. évi halászati lehetőségeket). Támogatták az elnökség által az egyeztetésekért felelős Európai Bizottságnak nyújtott első iránymutatást is, amelyben az elnökség hangsúlyozta, hogy a közös halászati politika elveit tiszteletben kell tartani. A miniszterek fontos prioritásként említették az uniós halászközösségeket érintő bizonytalanságok lehető leggyorsabb megszüntetését, valamint az ágazat környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóságának előmozdítását. Emellett jelezték, hogy a Bizottságtól az egyeztetések lebonyolítását illetően egyértelműséget és átláthatóságot várnak el, továbbá rámutattak, hogy a Tanácsot a folyamat során végig, különböző szinteken teljeskörűen tájékoztatni kell, illetve be kell vonni a folyamatba.

Néhány tagállam aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Norvégia nemrégiben egyoldalú döntést hozott egyes közös állományok kvótáiról, és a halászati lehetőségekre vonatkozó, az EU és Norvégia közötti tárgyalások késedelem nélküli lezárására szólított fel.

Ricardo Serrão Santos, Portugália tengerügyi minisztere
Az EU és az Egyesült Királyság között a 2021. évi halászati lehetőségekről folytatandó egyeztetések történelmi jelentőségűek: ez lesz az első alkalom, hogy az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodást végrehajtva járunk el. Szeretnénk a helyes irányt kijelölni a megállapodás számára, amely a fenntarthatóságot a középpontba helyezve biztosítja halászközösségeink megélhetését.
Ricardo Serrão Santos, Portugália tengerügyi minisztere
Ricardo Serrão Santos, Portugália tengerügyi minisztere

Mezőgazdaság

A délutáni munkaülésen a Bizottság beszámolt a legújabb nemzetközi kereskedelmi fejleményekről és ezeknek az uniós agrár-élelmiszeriparra gyakorolt hatásáról, majd a miniszterek véleménycserét tartottak e témában. Több miniszter rámutatott, hogy az európai mezőgazdasági termelőkkel szembeni tisztességes bánásmód biztosítása érdekében a (például a Mercosurral kötendő) uniós kereskedelmi megállapodásokban gondoskodni kell az egyenlő versenyfeltételekről. Azt is számos miniszter hangsúlyozta, hogy csak akkor szabad harmadik országokból agrár-élelmiszeripari termékeket importálni, amennyiben azok megfelelnek azoknak a szigorú környezeti és fenntarthatósági normáknak, amelyeknek az uniós tagállamok is. A miniszterek üdvözölték továbbá az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodást és az agrár-élelmiszeripari termékek vámmentes besorolását, és hangsúlyozták, hogy a megállapodás végrehajtását – például a földrajzi jelzések kérdését – szorosan figyelemmel kell kísérni az ágazat stabilitása és a bizonytalanságok elkerülése érdekében. A miniszterek kitértek az Egyesült Államok új kormányának köszönhetően feltáruló új perspektívákra és lehetőségekre, főként a kereskedelmi feszültségek enyhítésével kapcsolatban.

A Bizottság emellett rövid áttekintést adott a Közös Kutatóközpont (JRC) által 2016-ban készített tanulmány aktualizálásáról, amelyben már a legutóbb (például a Mercosurral, Kanadával, Japánnal, Vietnámmal és Mexikóval) megtárgyalt uniós megállapodásokra is kitérnek. Az első eredmények (különböző forgatókönyvek elemzése alapján) megerősítették, hogy az uniós mezőgazdasági ágazat számára előnyökkel jár az EU kereskedelmi programja. A miniszterek üdvözölték az első következtetéseket, de jelezték, hogy szeretnék megkapni és részletesebben elemezni a tanulmányt, hogy azt egy későbbi miniszteri ülésen megvitathassák.

Az elnökség tájékoztatta továbbá a minisztereket a 2020 utáni KAP-ra vonatkozó reformcsomaggal kapcsolatos tárgyalások állásáról, és elmondta, hogy a tervek szerint politikai és szakértői szinten számos ülésre fog sor kerülni annak érdekében, hogy tavaszra megszülethessen a megállapodás. A figyelem középpontjában egyebek mellett az új teljesítési modell, a zöldítési struktúra és a környezetvédelmi előírások, a harmadik országokkal folytatott kereskedelem és a rendkívüli piaci intézkedések álltak. A miniszterek általánosságban arra sarkallták az elnökséget, hogy az intézményközi tárgyalások során a Tanács által (2020 októberében) elfogadott általános megközelítést kövesse, többek között a reform nagy vitákat kiváltó zöldítési struktúráját illetően is, ugyanakkor néhány résztvevő jelezte, hogy támogatja az Európai Parlament egyes módosításait. A miniszterek ismét rámutattak, hogy egyszerűsíteni kell a szabályokat, egyensúlyba kell hozni a környezeti és a társadalmi-gazdasági hatásokat, valamint hogy egy teljesítményorientált rendszer alapján a lehető leghamarabb megállapodást kell elérni.

Elnökségünk számára abszolút prioritás, hogy tavasszal megállapodás szülessen a KAP-reformról. Ennek érdekében a korábbi elnökségek kemény munkájára építünk és az általuk elért sikereket igyekszünk továbbvinni. A tárgyalások során a Tanács általános megközelítésében foglaltakat követjük, mivel egy olyan kiegyensúlyozott szövegről van szó, amely hozzá fog járulni ahhoz, hogy a létrejövő megállapodás is kiegyensúlyozott legyen. A mezőgazdaság az egyik eszköz arra, hogy megvalósíthassuk Európa helyreállítási és digitális átalakulást célzó terveit, illetve hogy ezek hatásai gyorsabban érvényesülhessenek. Maria do Céu Antunes, Portugália mezőgazdasági minisztere

Az „Egyéb” napirendi pontok között a horvát delegáció beszámolt a nemrégiben Horvátországban bekövetkezett földrengésnek a mezőgazdasági ágazatra és egyes vidéki területekre gyakorolt hatásairól, és ehhez kapcsolódóan kérte a Bizottságot, hogy rugalmasságot mutatva aktiváljon bármilyen, a helyreállítás szempontjából segítséget jelentő intézkedést. A szlovén delegáció (13 tagállam támogatásával) szorgalmazta, hogy az EU uniós szintű intézkedésekkel segítsen a sertéshúságazatnak talpra állni a Covid19-világjárvány miatti árzuhanások hatásaiból.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Mezőgazdasági és Halászati Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2024. január 27.