Skip to content
  • Gazdasági és Pénzügyi Tanács

Gazdasági és Pénzügyi Tanács, 2014. március 11.

A Tanács naprakésszé tette az egységes szanálási mechanizmusra vonatkozó álláspontját

Az Ecofin Tanács március 11-i ülésén az uniós pénzügyminiszterek naprakésszé tették a görög elnökség megbízatását, mely alapján az elnökség tárgyalásokat folytat az Európai Parlamenttel az egységes szanálási mechanizmussal kapcsolatos lezáratlan kérdésekről.

A miniszterek megerősítették, hogy a Tanács szándéka az, hogy a tárgyalások még az európai parlamenti választások miatt májusban szükséges szünet előtt, azaz a jelenlegi parlamenti ciklusban lezáruljanak.

A Tanács ennek megfelelően tárgyalási álláspontját – a 2013 decemberében elfogadott úgynevezett „általános megközelítést” – az alábbi 6 ponttal kapcsolatban naprakésszé tette:

  1. szanálási eljárás: melyik intézmény a legfőbb szanálási testület
  2. melyik intézmény állapítsa meg, hogy egy bank csődközeli állapotban van, illetve valószínű, hogy ilyen helyzetbe kerül
  3. az Európai Szanálási Testület plenáris ülésének, illetve vezetői ülésének szerepe egy adott szanálási határozat vonatkozásában
  4. szavazási szabályok az Európai Szanálási Testület plenáris ülésein
  5. az Európai Szanálási Testület lehetőségei arra, hogy az egységes szanálási alapból hitelt vegyen fel
  6. az egységes szanálási alaphoz történő hozzájárulások meghatározása

„A Tanácsban ma részletekbe menő, nehéz, de konstruktív megbeszéléseket tartottunk ezekről a kérdésekről, melyek nyomán új, naprakész megbízatással rendelkezünk. Az új megbízatással holnap rugalmasan tudjuk majd lefolytatni a háromoldalú tárgyalásokat az Európai Parlamenttel” – jelentette ki az ülés elnöke, Jánisz Szturnárasz görög pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón.

Az elnökség naprakésszé tett megbízatása alapján az elnökség a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság részvételével háromoldalú tárgyalásokat folytat március 12-én Strasbourgban.

Az elnökség tárgyalócsoportjával Szturnárasz pénzügyminiszter és Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke is részt vesz a holnapi háromoldalú tárgyaláson. Az eurócsoport elnöke vezeti a miniszterek különleges ülését, melynek a kormányközi konferencia jelentésben számol be az egységes szanálási alapra vonatkozó kormányközi megállapodásra irányuló tárgyalásokról.

Egységes szanálási mechanizmus: háttér

Amint elfogadásra kerül, az egységes szanálási mechanizmus a jövő európai bankuniójának egyik központi eleme lesz.

A javaslattervezet értelmében az Európai Szanálási Testület és egy egységes szanálási alap alkotja majd. A mechanizmus célja biztosítani, hogy a csődközeli állapotba jutott bankok szanálása rendben történjen, egyben minimálisra csökkentve az adófizetőkre és a reálgazdaságra gyakorolt hatást.

Elvben a szanálási mechanizmus az euróövezet bankjaira, illetve a mechanizmusban részt vevő uniós tagállamok bankjaira lesz alkalmazandó.

Kormányközi megállapodás az egységes szanálási alapról

A Tanács decemberben elfogadott általános megközelítésében kötelezettségvállalás is szerepel az egységes szanálási alap működéséről szóló kormányközi megállapodásra irányuló tárgyalások lefolytatására vonatkozóan.

A megállapodás az egységes szanálási alaphoz történő tagállami hozzájárulásoknak egy egységes alapba való átutalására, illetve fokozatos közössé tételére, összevonására vonatkozó szabályokról szól.

A megállapodás részleteiről a valamennyi uniós tagállam részvételével folytatott kormányközi konferencia tárgyal. Az Európai Parlament képviselői megfigyelőként vesznek részt a konferencián.

A kormányközi megállapodás véglegesítésére akkor kerül sor, ha majd a Tanács lezárta az egységes szanálási mechanizmusról az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalásokat.

A Tanács általános megközelítésének értelmében az egységes szanálási mechanizmus 2015. január 1-jén lép hatályba. A részvényesek és hitelezők általi feltőkésítéssel, illetve a szanálással kapcsolatos funkciói 2016. január 1-jétől lennének alkalmazandóak.

A napirend egyéb fő pontjai

A megtakarítási adó

A miniszterek megvitatták a megtakarítási adóról szóló módosított irányelvet. Az irányelv célja az adócsalás és az adókijátszás elleni küzdelem fokozása. A Tanács megerősítette, hogy a szigorúbb szabályok általánosságban támogatást élveznek. A szöveg végső elfogadása az Európai Tanács általi jóváhagyást követően, március vége előtt várható.

A Sydneyben tartott G20-as miniszteri találkozót követő intézkedések

A Tanács elnöksége és a Bizottság beszámolt a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek február 22–23-án Sydney-ben tartott találkozójának eredményeiről.

    Az EU 2030-as energia- és éghajlat-politikai kerete

    Az Európai Tanács március 20–21-i ülésének előkészítéseként a miniszterek megvitatták az EU 2030-as energia- és éghajlat-politikai keretének gazdasági elemeit. Megvizsgálták a javasolt keretnek a növekedésre, a foglalkoztatásra, az energiaárakra, az ipar versenyképességére, illetve az államháztartásra gyakorolt hatását. A megbeszélésről szóló elnökségi jelentés hozzájárul majd az Európai Tanács soron következő ülésének előkészítéséhez.

    Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

    Az ülés nyomán készült dokumentumok

    Az ülésen tartott szavazás eredménye

    Sajtóinformációk

    Sajtókapcsolat

    Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

    Akkreditáció és sajtóesemények

    Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

    Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

    Kövesse munkánkat!

    Egyéb ülések: Gazdasági és Pénzügyi Tanács

    További ülések

    Legutóbbi frissítés: 2025. január 8.