Skip to content
  • Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács

Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (Szociálpolitika), 2022. június 16.

Főbb eredmények

Platformalapú munkavégzés

Az elnökség jelentést nyújtott be a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló jogszabálytervezettel kapcsolatban végzett munka során eddig elért eredményekről.

A javasolt jogszabály azt hivatott biztosítani, hogy a digitális munkavégzési platformokon keresztül dolgozó személyek a tényleges munkavégzési módjuknak megfelelő foglalkoztatási viszonnyal rendelkezzenek, és így élvezhessék azokat a munkavállalói jogokat és szociális juttatásokat, amelyekre jogosultak.

Ma az EU-ban több mint 28 millió ember végez platformalapú munkát. Túlnyomó többségük tényleges önfoglalkoztató, az Európai Bizottság becslései szerint azonban közülük 5,5 millió főt tévesen sorolnak ebbe a kategóriába.

Európai szemeszter

A miniszterek irányadó vitát tartottak az európai szemeszterről és annak irányításáról, valamint a 2022. évi országspecifikus ajánlásokról. E vita eredménye, valamint a gazdasági és pénzügyminiszterek, illetve az európai ügyei miniszterek hasonló témájú megbeszélései beépülnek majd az Európai Tanács június 23–24-i ülésén folytatandó tárgyalásokba. Az európai szemeszter a gazdaság-, a költségvetési, a munkaügyi és a szociálpolitikák Unión belüli koordinálására szolgáló ciklus.

A Tanács jóváhagyta mind az országspecifikus ajánlások foglalkoztatás- és szociálpolitikai vonatkozásait, mind pedig a Foglalkoztatási Bizottság (EMCO) és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság (SPC) 2022. évi országspecifikus ajánlásokról szóló véleményét, valamint a 2019. és 2020. évi ajánlások végrehajtására vonatkozó értékeléseiket.

Illusztrációk az európai szemeszter ütemtervéről, gazdasági grafikonokról és egymásra rakott pénzérmékről
Az európai szemeszter (Infografika)

Az európai szemeszter (Infografika)

Portói szociális csúcstalálkozó: egy évvel később

A miniszterek véleménycserét folytattak a szociális jogok európai pillérének megvalósítására irányuló cselekvési terv kiemelt céljainak kiegészítésére irányuló nemzeti célkitűzésekről (78%-os foglalkoztatottság 2030-ra, 60%-os részvétel a képzésben a felnőtt lakosság körében évente, 15 millióval csökkenteni a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek számát).

Ábra: egy erősebb szociális Európa előmozdítása.
Egy erősebb szociális Európa előmozdítása (Infografika)

Egy erősebb szociális Európa előmozdítása (Infografika)

Egyéni tanulási számlák

A Tanács ajánlást fogadott el az egyéni tanulási számlákra vonatkozóan azzal a céllal, hogy a zöld és digitális átállás összefüggésében segítse a munkaképes korú felnőtteket készségeik fejlesztésében és adaptálásában, figyelemmel a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv azon céljával, miszerint 2030-ra el kell érni azt, hogy a felnőttek legalább 60%-a évente képzésben vegyen részt.

A Tanács azt ajánlja a tagállamoknak, hogy egyrészről vegyék fontolóra egyéni tanulási számlák bevezetését, amelyek segítségével az egyének részt vehetnek a munkaerőpiac szempontjából releváns képzésekben, másrészről pedig – amennyiben egyéni tanulási számlák bevezetése mellett döntenek – hozzanak létre támogató keretet.

A klímasemlegességre való méltányos átállás

A klímasemlegesség 2050-ig való megvalósítását szolgáló szakpolitikai kezdeményezésekből álló európai zöld megállapodás kihívásokat támaszt az EU elé úgy társadalmilag, mint a foglalkoztatás szempontjából. Annak érdekében, hogy választ lehessen adni ezekre a kíhívásokra, a Tanács ajánlást fogadott el azzal a céllal, hogy biztosítsa: az Unió klímasemleges és környezeti szempontból fenntartható gazdaságra való, 2050-ig megvalósítandó átállása méltányos legyen, és a folyamatban senkit se hagyjunk hátra.

Az ajánlás iránymutatást nyújt arra vonatkozóan, miként lehet előmozdítani a minőségi foglalkoztatást és a biztonságos munkakörnyezetet. A Tanács emellett nagy hangsúlyt helyez az oktatási és képzési intézkedésekre is, és felkérte például a tagállamokat, hogy a vonatkozó nemzeti stratégiáik kidolgozása és végrehajtása során vegyék figyelembe a zöld átállás foglalkoztatási és szociális szempontjait.

A szociális egyenlőtlenségek kezelésére szolgáló eljárás

A Foglalkoztatási Bizottság elnöke és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság elnöke tájékoztatni fogják a delegációkat a Belgium és Spanyolország által – az EPSCO Tanács 2021. októberi ülésén – tett azon javaslattal kapcsolatos véleményükről, amely az európai szemeszter szociális dimenziójának a szociális egyenlőtlenségek kezelésére szolgáló eljárás bevezetése révén történő megerősítésére irányul.

A fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása

A miniszterek megvitatták, miként lehetne növelni a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatási rátáját. A becslések szerint az EU népességének egyötöde (jelenleg mintegy 87 millió ember) él a fogyatékosság valamilyen formájával. A fogyatékossággal élő személyek továbbra is számos akadállyal szembesülnek jogaik gyakorlása során. 2021-ben például a fogyatékossággal élőknek csupán 50,8%-a volt foglalkoztatásban, szemben a fogyatékossággal nem rendelkezők 75%-ával. A fogyatékossággal élők 37,6%-a inaktív volt, szemben a fogyatékossággal nem rendelkezők 17,6%-ával.

Mindezek fényében a miniszterek megvitatták, hogy miként lehetne felszámolni a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása előtt álló akadályokat, és hogyan lehetne hatékony intézkedésekkel előmozdítani szakmai beilleszkedésüket.

Fénykép három emberről: egy vak férfi kutyával, egy nő kerekes székben és egy mozgáskorlátozott fiú gurulós járókerettel.
Fogyatékosság az EU-ban: tények és számadatok (Infografika)

Fogyatékosság az EU-ban: tények és számadatok (Infografika)

Egyéb

Az elnökség tájékoztatta a delegációkat a megfelelő minimálbérekről szóló irányelvtervezet kapcsán folytatott munka jelenlegi állásáról, valamint arról, hogy tagállamok és az Európai Parlament június 6-án politikai megállapodásra jutottak a közös álláspontra vonatkozóan.

Az elnökség ezen kívül tájékoztatta a minisztereket arról az irányelvtervezetről, amely azt hivatott majd biztosítani, hogy a férfiak és a nők egyenlő munkáért egyenlő díjazásban részesüljenek. A Tanács december 6-án fogadta el a tervezetre vonatkozó általános megközelítését.

A nemek közötti egyensúlynak a vállalati vezetőtestületekben való javítását célzó irányelvre irányuló javaslatot illetően az elnökség ismertette a tagállamok és az Európai Parlament között június 7-én létrejött politikai megállapodást.

Az elnökség ezenfelül tájékoztatást nyújtott az egyenlő bánásmódról szóló irányelvről és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló rendeletek felülvizsgálatáról is.

Az elnökség ismertette a miniszterekkel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete által a lelki erőszak és a kényszerítő kontroll ellen folytatott küzdelemről készített jelentést, valamint tájékoztatott az elnökségi konferenciákról.

A Bizottság tájékoztatta a delegációkat azokról a kezdeményezésekről, amelyeket az EU indított a foglalkoztatás és a szociális ügyek terén az Ukrajna elleni orosz agresszív háborúra válaszul, továbbá ismertette az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégiáját.

A cseh delegáció ismertette a következő (július 1-jén induló) soros elnökség munkaprogramját.

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Előkészítő dokumentumok

Az ülés nyomán készült dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. február 3.