Skip to content
  • Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács

Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács, 2016.12.1–5., 2016. december 1–5.

Főbb eredmények

Közlekedés – december 1.

A Tanács megállapodott a polgári légi közlekedésre vonatkozó biztonsági szabályok módosításáról. A rendelettervezet az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség új megbízatását is tartalmazza. Ezenfelül elsőként állapít meg uniós szintű szabályokat a polgári célokra használt drónokra azzal a céllal, hogy az ilyen járművek közlekedését biztonságossá tegye az európai légtérben és hogy fellendítse ezt a gyorsan terjeszkedő iparágat.

A Tanács ezenfelül elfogadta álláspontját az alábbi két javaslattal kapcsolatban is, melyek a személyhajók biztonságára vonatkozó átfogó felülvizsgálat részét képezik: a személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokról szóló módosított általános irányelv, valamint a ro-ro komphajókra és a nagysebességű utasszállító vízi járművekre vonatkozó egyszerűsített ellenőrzési rendszer.

Ezenfelül a miniszterek áttekintették az elért eredményeket a javaslatcsomag harmadik részével, a hajók utasainak nyilvántartására vonatkozó módosított szabályokkal kapcsolatban.

„A polgárok biztonságban akarnak eljutni az egyik pontból a másikba. Kiemelt prioritásként arra kell törekednünk, hogy a lehető legmagasabb szintű biztonságot garantáljuk minden közlekedési módban. Mai megbeszéléseink is e fő téma köré szerveződtek, a repülés és a hajózás terén is. Elégedett vagyok a Tanács gyors reagálásával a polgári repülésre, illetve a személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokkal kapcsolatban. A Tanács így szolgálja a polgárok érdekeit, kézzelfogható eredményeket produkálva.”

Érsek Árpád, szlovák közlekedési, építésügyi és regionális fejlesztési miniszter, a Tanács soros elnöke

A Tanács ezenfelül vita nélkül elfogadta a Bizottság arra irányuló megbízatását, hogy a légiközlekedési megállapodásra irányuló tárgyalásokat kezdjen Örményországgal. A megállapodás közös szabályokat bevezetve bővíteni fogja az összeköttetést, végső célja pedig az, hogy ez az EU-val szomszédos ország maradéktalanul átvegye a repülésre vonatkozó uniós joganyagot.

Távközlés – december 2.

A Tanács elfogadta az uniós nagykereskedelmi barangolási piacra vonatkozó új szabályokkal kapcsolatos általános megközelítést. Ez jelentős lépés a fogyasztókat terhelő barangolási díjak 2017. június 15-re tervezett eltörlésének előkészítésében. Az általános megközelítés kiindulópontként szolgál majd az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalásokhoz.

„Mindannyiunk számára fontos, hogy utazás és nyaralás közben is online lehessünk és kommunikálhassunk. A roamingdíjak eltörlése sokak szemében az Unió kínálta előnyök közül az egyik legkézzelfoghatóbb. Ezért rendkívül fontos az, hogy megfeleljünk polgáraink elvárásainak. Örömömre szolgál, hogy a Tanács ma megállapodásra jutott a nagykereskedelmi barangolási díjplafonokról, aminek köszönhetően megkezdhetjük a tárgyalásokat az Európai Parlamenttel, és ezzel a jövő évben valósággá válhat a belföldi díjas barangolás bárhol az Unióban.”

Érsek Árpád, szlovák közlekedési, építésügyi és regionális fejlesztési miniszter

A Tanács részleges általános megközelítést fogadott el egy javaslatról, melynek értelmében az EU finanszírozná az ingyenes WiFi4EU internetkapcsolat telepítését a helyi közösségekben.

A miniszterek irányadó vitát tartottak az uniós távközlési szabályok reformjára irányuló friss javaslatokról. Kifejezték, hogy támogatják a javaslatokban foglalt összekapcsoltsági célkitűzéseket, és megállapodtak arról, hogy együttműködésre van szükség ezek, többek között az 5G megvalósításához. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy tiszteletben kell tartani a szubszidiaritást és csak szükség esetén kell szabályozni. A vita során elhangzottak irányadóak lesznek a későbbi technikai szintű munkára nézve.

A miniszterek nyugtázták az eredményeket azzal a javaslattal kapcsolatban, amelynek célja fokozni a határokon átnyúló csomagkézbesítési szolgáltatások terén a szabályozási felügyeletet és az díjszabás átláthatóságát.

A miniszterek munkaebédjükön iránymutatást adtak a Bizottságnak az adatok szabad áramlását érintő jövőbeli munkához. A megbeszélésen kitértek olyan kérdésekre, mint például az adatlokalizáció és az adatok szabad áramlását gátló egyéb tényezők, a jövőbeli innováció fő akadályai és az adatközpontú gazdaság növekedése, valamint az adatok felhasználói kontrollja.

„Elnökségünk megmutatta, hogy határozottan kiáll az erős, tisztességes és versenyképes digitális egységes piac mellett. Külön figyelmet fordítottunk az e-kereskedelmet a területi alapú tartalomkorlátozáson keresztül akadályozó tényezők felszámolására, az elektronikus szolgáltatások alkalmazásának megkönnyítésére a közigazgatásban, a digitális tartalmak rendelkezésre állására, valamint a fogyasztóvédelem és a kiberbiztonság fontosságára. Ma beszámoltam a Tanácsnak jelentős eredményeinkről.”

Peter Pellegrini, a beruházásokért és az információs társadalomért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes

Energiaügy – december 5.

A Tanács irányadó vitát tartott arról a javaslatról, amely a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről szóló rendeletre irányul.

A rendelet célja olyan költséghatékony uniós regionális keret létrehozása, mely minimálisra csökkentené a földgázellátás esetleges zavarainak hatását, ezzel EU-szerte fokozva az ellátás biztonságát. A regionális együttműködés és koordináció megerősítése fontos eszköz a tagállamok közötti szolidaritás és bizalom fokozására, valamint a belső energiapiac megszilárdítására.

Az alábbi kérdésekkel kapcsolatba kompromisszum született: regionális együttműködés, információcsere a kereskedelmi földgázellátási szerződésekről, és szolidaritás

  • regionális együttműködés: az együttműködés tagállamcsoportokon belül zajlana, melyek összetételét az EU gázellátását veszélyeztető fő kockázatok alapján határoznák meg
  • információcsere: az érintett tagállam éves gázfogyasztásának 40 %-át vagy annál többet képviselő hosszú távú gázellátási szerződésekről tájékoztatást kapna a hatáskörrel rendelkező hatóság, és értékelné azt, különös tekintettel a földgázellátás biztonságára gyakorolt hatására a tagállamban és a régióban
  • szolidaritás: A rendelet szövegében meg kell határozni a szolidaritást a kompenzációra vonatkozó általános elvekkel együtt, lehetővé téve a tagállamoknak, hogy figyelembe vegyék sajátos nemzeti helyzetüket és a kompenzáció kiszámításának esetleges eltérő megközelítéseit

„A földgázellátás biztonsága kulcskérdés, mellyel kapcsolatban az országoknak a közös érdekünket felismerve kell cselekedniük. A mai vita fontos volt, mert egyértelmű irányt adott a földgázellátás biztonságáról szóló rendelettel kapcsolatban három főterületen. Örömmel látom, hogy közelebb kerültünk a megoldáshoz. Arra törekszünk, hogy e politikai iránymutatás nyomán mielőbb továbblépjünk, és megbízatást kapjunk, mellyel a Tanács tárgyalásokat kezdhet a Parlamenttel.”

Peter Žiga, gazdasági miniszter, a Tanács elnöke

A Tanács meghallgatta a Bizottság beszámolóját a tiszta energiákról szóló, az energiaunióra vonatkozó stratégia végrehajtásának keretébe illeszkedő csomagjáról. A csomagba az energiahatékonyságról, a villamosenergia-piac szerkezetéről, a megújuló energiaforrásokról és az energiaügyi irányításról szóló jogszabályok tartoznak bele.

A Tanács továbbá nyugtázta az elnökség tájékoztatóját két fontos jogalkotási dosszié aktuális helyzetéről, melyekkel kapcsolatban a Tanács általános megközelítést fogadott el. Ezek:

  • a tagállamok és harmadik országok által kötött kormányközi energiaügyi megállapodásokra vonatkozó információcsere-mechanizmusról szóló határozat: kétszer tartottak háromoldalú egyeztető tárgyalást (november 8-án és 24-én). Számos kérdésben jelentős eredményt sikerült elérni, és előzetes megállapodás született. December 7-én megtartják a harmadik háromoldalú egyeztető tárgyalást.
  • az energiahatékonyságot jelölő címkézésről szóló rendelet: a szlovák elnökség alatt háromszor tartottak háromoldalú egyeztető tárgyalást (2016 júliusában, szeptemberében és októberében). A legtöbb nem központi jelentőségű politikai kérdésben előzetes megállapodás született. Az elnökség az esetleges harmadik háromoldalú egyeztetésre tekintettel kompromisszumos javaslatot nyújtott be továbbá a központi kérdésekről, az újrabeosztásról és az adatbázisról is.

 

Az üléshez kapcsolódó dokumentumok

Sajtóközlemények

Sajtóinformációk

Sajtókapcsolat

Ha Ön nem újságíró, kérdésével szíveskedjen a Közönségtájékoztatási Szolgálathoz fordulni.

Akkreditáció és sajtóesemények

Az akkreditációról szóló általános információkat ezen az oldalon találja.

Az Európai Unión kívül tartott nemzetközi csúcstalálkozókra vonatkozó médiaakkreditációt a szervező ország kormányzati hatóságai fogják végezni.

Kövesse munkánkat!

Egyéb ülések: Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács

További ülések

Legutóbbi frissítés: 2025. január 15.